Nyolcmilliárdot bukik a Jógazda-összeomláson az OBA

Tíz százalékot remél vissza az OBA a Jógazda-kártalanításból.
Nagy László Nándor, 2011. február 18. péntek, 13:24
Fotó:

A Jógazda Takarékszövetkezet kártalanítása befejeződött - jelentette be Fekete-Győr András, az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) vezérigazgatója.

A 10 milliárd forintra rúgó betétállományból 9,8 milliárd forint volt biztosított, amelyből az OBA-nak 9,1 milliárdos kárkifizetést kell teljesítenie 5313 betétes felé. Ebből 8,8 milliárd kiutalása már megtörtént, a még fennmaradó betétek esetén jogi lépések szükségesek a kifizetéshez - ez 126 főt érint.
Fekete-Győr hangsúlyozta, bár kis szereplőről van szó, az OBA-nak mégis ez a legnagyobb kifizetése megalakulása óta.

Gondot okozott, hogy az adatminőség a szövetkezetnél meglehetősen rossz volt. Mindezzel az OBA akkor szembesült, amikor törvényi előírás szerint gyorsított - 20 munkanapon belüli - kártalanításban kellett elszámolni a betétesekkel.
Az OBA első embere szerint az adatproblémák mind az ügyfelek, mind a szolgáltatók felelősségét felvetik. A hitelintézeteknek 2010 óta konszolidált biztosított betéti nyilvántartást kellene vezetniük - emlékeztetett Fekete-Győr András, aki szerint erről érdemes lenne évente legalább egyszer az ügyfeleket is kiértesíteni.

Az OBA-nak a jövőben sokkal több hangsúlyt kellene helyeznie a prevencióra. A Realbankos tőkejuttatáson alapuló megmentés helyett más technikákban gondolkodnak, az eszközök (egy részének) értékesítése ugyanakkor például megoldást jelenthet és nem pusztán kifizetőhellyé degradálja az alapot. Az OBA a PSZÁF figyelmét is felhívta arra, hogy a jövőben a vizsgálataik során komolyabb figyelmet szenteljenek a betétek vizsgálatára.

Varga Antal, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség ügyvezető igazgatója elmondta, a Jógazda példája mutatta meg, hogy hibás döntés volt 2003-ban az, hogy engedélyezték, hogy takarékszövetkezetek az integráción kívül is működjenek.

Az OTIVA a maga 10 milliárdos állományával - mivel tőkeoldalon tudott volna segíteni - meg tudta volna oldani nagyjából 1 milliárd forinttal a Jógazda problémáit - vélekedett Varga Antal. Fekete-Győr András ehhez hozzátette: mivel az OTIVA rendkívül keményen és folyamatosan ellenőriz, ezért az OTIVA-tagok számára az OBA-díj 50 százalékát elengedik.

Varga Antal szerint a napokban immár ötödször kezdeményezték, hogy minden szövetkezetnek legyen újra intézményvédelme. Varga arra hívta fel a figyelmet, hogy ennek a szabályozásnak is csak akkor van értelme, ha az intézményvédelmi alap(ok) megfelelő tőkével rendelkeznek. A ma a piacon működő 3 alap nem mindegyike képes a megfelelő feltöltöttséget felmutatni - vélekedett Varga Antal.

A Jógazda felszámolását február 11-rel rendelte el a bíróság, így még hosszú idő, amire feltárható a tényleges vagyon. Fekete-Győr András a jelenlegi ismeretei szerint 10 százalékos megtérülést tervez. Maga az OBA a 16 millió forintot költött a kártalanítás folyamatára.

HOZZÁSZÓLÁSOK