Nyomoz a rendőrség az irodacsőd ügyében

Csalás bűntett elkövetése miatt ismeretlen tettes ellen nyomozás indult a rendőrségen a Green Holidays csődje ügyében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.
Domokos Erika, 2017. július 10. hétfő, 17:40
Fotó: MTI Fotó

A Green Holidays Kft. július másodikán vasárnap kora este jelentett fizetésképtelenséget. A társaság szervezésében aznap délelőtt még elindult egy magyar csoport Budapestről charterjárattal a törökországi Antalyába, de lefoglalt szálláshelyükre már nem jutottak el. Múlt szerdán minden utas hazaérkezett Magyarországra.

A biztosítási szerződés feltételei alapján az Uniqa Biztosító az utasokkal szemben 500 millió forint erejéig teljesíti a Green Holidays irodát terhelő fizetési kötelezettségeket.

Az Uniqa Biztosító Zrt. múlt csütörtökig közel 2000 kárbejelentést fogadott és több mint 83 millió forintot fordított a Green Holidays csődje miatt nehéz helyzetbe került utasok megsegítésére. A vagyoni biztosítékból a Törökországban ragadt utasok hazaszállítását, a kényszerű kint tartózkodás költségeit, illetve a már befizetett utazások előlegének, illetve részvételi díjának visszatérítését fizették

. Vasárnap estétől szerdáig közel 800 károsultnak segített hazajutni a biztosító cég. A szállásra fordított költségek eddig 26 millió 253 000 forintot tesznek ki, a biztosító 4 repülőjáratot foglalt, erre több mint 57 millió 150 ezer forintot fordítottak. A biztosító augusztus 1-jéig fogadja a további kárbejelentéseket.

Az Uniqa egyeztetett a kormányhivatallal

Az Uniqa hétfőn egyeztetett a kormányhivatal illetékes munkatársaival, hogy a Green Holidays Kft. utazásszervezővel kapcsolatban felmerülő jogi kérdéseket mielőbb tisztázzák. A biztosító minél előbb szeretné megkezdeni a kártalanítást és ezért kiemelten kezeli az ügyet - közölte az Uniqa az MTI-vel hétfőn.

Az Uniqa elsődleges prioritásként minden Magyarországra hazautazni szándékozó Törökországban ragadt utas részére - a Green Holidays Kft. utazásszervezőként való megjelölése és a biztosított cég közleménye alapján - megteremtette a hazajutás lehetőségét. Jelenleg, a második ütemben folyamatosan zajlik a kárbejelentések feldolgozása. A feldolgozás során a beküldött utazási szerződések alapján több kérdés is felmerült, amelyek megválaszolása egyoldalúan, kizárólag az Uniqa Biztosító részéről nem lehetséges - mutattak rá.

Az Uniqa a kárügyek feldolgozása során azzal szembesült, hogy az utazásszervezői tevékenység, tehát az egyes utazási szerződéseknél a Green Holidays Kft. tényleges jogi státusza, biztosítotti minősége nem egyértelmű. Az Uniqa folyamatosan kapcsolatban lesz a kormányhivatal illetékes kollégáival és a fejleményekről tájékoztatást adnak.

HOZZÁSZÓLÁSOK