Új részleteket árultak el a nyugdíjrendszer megmentéséről

A kormány már korábban bejelentette, hogy hamarosan piacra bocsátanak egy új nyugdíj-előtakarékossági eszközt, amellyel az öngondoskodást akarják segíteni. A nyugdíjkötvényekről most újabb részletek derültek ki.
Szabó Dániel, 2019. március 22. péntek, 13:18
Fotó: Pixabay

Fokozatosan derülnek ki az állami nyugdíj mellett az előtakarékosságra is hangsúlyt fektető nyugdíjas államkötvényekről a részletek. Az Államadósság Kezelő Központ vezetője, Barcza György a Portfolio.hu egy csütörtöki konferenciáján ismertette ezeket.

Azt már korábban tudni lehetett, hogy a tervezett kötvény kamata az infláció feletti 1,7-3 százalékos sávba kerül, valamint azt is, hogy az öngondoskodási államkötvénynél fontos szempont lesz az egyszerűség is, mert az első jegyzéstől kezdve mindig ugyanabba az állampapír-sorozatba fekteti majd a pénzét, aki ilyenről dönt, a gyűjtögetés pedig 65 éves korig tart majd.

Barcza azt is elmondta, hogy emellett szeretnének kialakítani egy kisbefektetői számlacsomagot a bankokkal karöltve, amely egy állampapír befektetéssel egybekötött kedvező feltételű megoldás lenne. Havonta rendszeres (10-40 ezer forint) összeg állampapírba fektetése esetén lehetne ezt a konstrukciót igénybe venni - közölte a portál.

Az ÁKK vezetője szerint lassú lesz az állomány felépülése, mert az emberek a hosszú távú befektetésekkel óvatosabban bánnak.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Panzerkraftwagen_Drei, 2019.03.22 17:40

Pedig én azt hittem hogy a nyugdíjakat már megvédték... igazmondó boxos vezérünk mondta...

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

narancsragacs, 2019.03.22 13:28

"Az ÁKK vezetője szerint lassú lesz az állomány felépülése, mert az emberek a hosszú távú befektetésekkel óvatosabban bánnak."
Szerintem meg a tolvaj narancsosok hazug ígéreteivel fognak óvatosan bánni mert nem is oly régen lesöpörték a nyugdíjpadlást az egyéni számlák ígéretével....
De aki bízik egy vályogvető ígéretében és szavában az vegye vigye :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html