Mégis ki kell jelenteni a nyugdíjas dolgozókat

Több tízezer nyugdíjas foglalkoztatóját érinti ez az adminisztratív kötelezettség.
Domokos Erika, 2019. január 7. hétfő, 23:00
Fotó: Shutterstock

Az tudott, hogy januártól nem kell szociális hozzájárulási adót fizetni a saját jogú nyugdíjas dolgozók után, és a bérükből sem kell járulékokat levonni, csak a személyi jövedelemadót, 15 százalékot. Abban viszont volt némi bizonytalanság, hogy be kell-e jelenteni a NAV-nak a különböző helyeken foglalkoztatott saját jogú nyugdíjasokat. Ebben a a kérdésben az elmúlt fél évben többször is volt változás - hívta fel a 24.hu figyelmét Ruszin Zsolt adószakértő.

Először nyáron született egy rendelet, hogy nem kell bejelenteni a nyugdíjas dolgozókat, majd októberben ezt felülírták, akkortól újra kellett. December 20-án ismét módosítottak, ennek értelmében január 8-ig mégiscsak ki kell jelenteni a már dolgozó nyugdíjas dolgozókat a NAV-nál.

Sőt, ha a munkáltató elmulasztja január 8-ig kijelenteni a nyugdíjasát, meg is büntethetik. Akár öt évvel később is, ha akkor derül ki.

Értelemszerűen akik újonnan állnak nyugdíjasként munkába, azokat nem kell majd bejelenteni a NAV-hoz - írta cikkében a portál.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

na4, 2019.01.08 07:43

Agyonbürokratizált, burjánzó államapparátus. Ez fojtja meg Magyarországot és a gazdaságot. :-(
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html