Nagyon megjárták, akik hallgattak a kormányra

A kormány kilenc évvel ezelőtt fenyegette meg a magán-nyugdíjpénztári tagokat, hogy elveszi az állami nyugdíjat, ha nem lépnek vissza az egypilléres rendszerbe. Aki ellenállt, nagyon jól járt, de azok sem panaszkodhatnak, akik önkéntes pénztárban takarékoskodnak a nyugdíjas éveikre.
Herman Bernadett, 2019. november 22. péntek, 11:29
Fotó: Getty Images

Pompásan alakulnak a hozamok az idén a nyugdíjpénztáraknál - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adataiból. Az önkéntes nyugdíjpénztárak a befektetési tevékenységeiken 105,5 milliárd forintnyi hozamot termeltek a tagjaik számára kilenc hónap alatt, ez nagyjából 7,5 százalékos átlaghozamot jelent az év elejétől, évesítve pedig 10 százalék fölötti eredmény.

Öregedő tagság

A kasszák portfólióiban szeptember végén már 1486 milliárd forint volt, ami azt jelenti, hogy egy átlagos tag számláján már 1,33 millió forint lapult. Rossz hír viszont, hogy a kasszák taglétszáma folyamatosan csökken és öregszik. A harmadik negyedév végére 1,116 millió pénztártag maradt, mivel a nyugdíjba vonult, elhunyt vagy tagdíj-nemfizetés miatt törölt tagok száma folyamatosan meghaladja az új belépőkét.

A fiatalokat egyre nehezebben tudják megszólítani az intézmények. Tavaly év végén a tagság több mint 56 százaléka már 45 év fölött volt, két évvel korábban ez az arány 53 százalékos volt. A 45 évesnél fiatalabb tagok száma két év alatt 8 százalékkal 490 ezerre csökkent. Az MNB-t is aggasztja mindez, többször is figyelmeztettek arra, hogy a nyugdíjpénztáraknál van egy "elveszett nemzedék", egy fiatal réteg, amelyik nem kezdi el időben az öngondoskodást.

Az öregedő tagság egyik hozadéka, hogy egyre több a kifizetés is a kasszákból. Az idén kilenc hónap alatt csaknem 100 milliárd forintot utaltak ki a tagoknak vagy örököseiknek a pénztárak, 45 százalékkal többet, mint egy évvel ezelőtt. Ebből 54,5 milliárd forint egyösszegű kifizetés vagy járadékszolgáltatás volt, amit a nyugdíjkorhatárt elért tagoknak fizettek ki, az ilyen szolgáltatások volumene 2018 első kilenc hónapjához képest az idén csaknem 60 százalékkal nőtt.

Veszteséges működés

Az önkéntes nyugdíjpénztári szektor az idén csak a tagoknak termelt nyereséget, saját magának nem sikerült. Működési szinten kilenc hónap után veszteségesek lettek az intézmények, összesen 289 millió forinttal lett több a kiadásuk, mint a bevételeik. Ennek az egyik oka az lehet, hogy a működési célú bevételeket a frissen befizetett tagdíjakból vonhatják el az intézmények, a tagdíjbevétel viszont csökkent az idei cafetéria-változásoknak köszönhetően.

A tagok egyéni befizetései ugyan nőttek valamelyest 64,6 milliárd forintra, a munkáltatói hozzájárulások mennyisége viszont 25 százalékkal visszaesett, alig érte el kilenc hónap alatt a 22 milliárd forintot. A munkáltatói hozzájárulásokat az idei évtől pontosan ugyanolyan közterhek sújtják, mint a munkabért, annyi csak az engedmény, hogy a munkavállalók ezek után is igényelhetnek személyi jövedelemadó-kedvezményt.

Az MNB adataiból azt lehet leszűrni, hogy az elmúlt években a visszalépéskori egyenlegeik nagyjából 23 százalékát vehették fel a nyugdíjba vonulók reálhozamként. Az átlagos egyenleg most 4,8 millió forint.

Ami segíthet a szektornak, az utolsó negyedév, amely hagyományosan erős szokott lenni. A 20 százalékos, évente maximum 150 ezer forintos szja-kedvezmény miatt ugyanis sokan fizetnek be nagyobb összeget az év vége felé. A másik jó hír, hogy az idén szépen alakuló hozamok miatt a tagdíjat nem fizető tagok számláit is megcsapolhatják a pénztárak, a pozitív hozam terhére ugyanis elvonhatják a minimum tagdíj után fizetendő működési hozzájárulást.

55 ezren tartottak ki

A magánkasszák taglétszáma is csökken, mindössze egy kisvárosnyi tagság maradt szeptember végére a megmaradt négy magánnyugdíjpénztárban: 55040 fő. A fogyás egyik oka a nyugdíjkorhatár elérése lehet. A nyugdíjas tagság többsége felveszi a reálhozamot, és visszalép az állami nyugdíjrendszerbe. Az MNB adataiból azt lehet leszűrni, hogy az elmúlt években a visszalépéskori egyenlegeik nagyjából 23 százalékát vehették fel a nyugdíjba vonulók reálhozamként.

A többségnél ez szép összeg lehet, mivel a magánnyugdíjpénztárak is nagyon jó hozamokat értek el az utóbbi években. Az idén kilenc hónap után már 20 milliárd forint fölött van a befektetési tevékenységük eredménye, ami 8,1 százalékos átlaghozam, évesítve pedig 11 százalékos hozamot jelent. A portfóliókban így már csaknem 264 milliárd forint van, ami 4,8 milliós átlagos egyenlegnek felel meg. Egy visszalépő pénztártag tehát az eddigi átlagokkal számolva bőven milliós nagyságrendű reálhozamot vehetne most fel.

Az átlagos egyenlegben persze a fiatal tagság egyéni számlái is benne vannak, akiknek vélhetően kisebb megtakarításuk van, mint az idősebbeknek, akik az idén már 21 éve pénztártagok. 2011-ben, amikor 3 millió tag döntött a visszalépés mellett, az átlagos reálhozam 76 ezer forint körül volt, de sokan voltak, akik egyetlen fillért sem kaptak vissza.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Katalin Kormos, 2019.11.28 22:12

A munkáltatói hozzájárulások közterheinek a "kiigazítása" nyilván azt a magánálami terveket van hivatott szolgálni, hogy a pénz ne társaságoknál legyen, hanem a fidesz-maffia holdudvarát gazdagítsa, amely a kincstárból él és lopja magát halálra.
Sajnos azt is be kell látnia mindenkinek, hogy ez a gengszter-kormány (akinek már égeti a tenyerét, csípi a szemét és szúrja az oldalát a nyugdíj-közvagyon) kivetette a hálóját a társadalombiztosítási rendszerben lévő pénzre (nem véletlenül törölte az Alaptörvényéből még magát a szót is), és idővel el fogja azt tulajdonítani a jogosultaktól.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tegnaputan, 2019.11.28 14:42

@antitroll: Aha, persze nyuszika. 6%-s taggá válási költség...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

halacska40, 2019.11.28 10:07

@krix7: Az elején megemlítettem a 4 nyugdíjmodellt,ami manapság él. A világon (persze csak ahol van nyugdíj) vagy ezek,vagy ezek ötvözetei vannak bevezetve. De a jobbakban feltétlenül az egyik pillér feltétlenül a MANYUP. Januárban Malájzia ,Szigapúr utazáson vltam. Nos nekem a Szingapúri a legszimpatikusabb. Olvass utána,ha érdekel. Magán pillér nélkül nincs hosszútávú életképes modell. Itt valami elkezdődött ,i amit a fidesz végérvényesen xétbaxott. Na, Isten áldjon,mennem kell.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

halacska40, 2019.11.28 10:07

@krix7: Az elején megemlítettem a 4 nyugdíjmodellt,ami manapság él. A világon (persze csak ahol van nyugdíj) vagy ezek,vagy ezek ötvözetei vannak bevezetve. De a jobbakban feltétlenül az egyik pillér feltétlenül a MANYUP. Januárban Malájzia ,Szigapúr utazáson vltam. Nos nekem a Szingapúri a legszimpatikusabb. Olvass utána,ha érdekel. Magán pillér nélkül nincs hosszútávú életképes modell. Itt valami elkezdődött ,i amit a fidesz végérvényesen xétbaxott. Na, Isten áldjon,mennem kell.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix7, 2019.11.28 09:46

@halacska40:
"Több rendszer is fenntartható."

Például?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html