Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ma már kisebbségben vannak Magyarországon is azok, akik úgy gondolják, csak és kizárólag az állam feladata lesz a nyugdíjukról gondoskodni - ez derült ki az Aegon Magyarország legutóbbi reprezentatív kutatásából, amelyben háromezer válaszadót kérdeztek meg online módon a nyugdíjmegtakarításaikról.

Úgysem lesz nyugdíjam!

Az eredmények szerint csak a magyarok 35 százaléka gondolja, hogy a nyugdíj kizárólag az állam feladata, míg 43 százalék közös feladatnak tartja, 21 százalék pedig úgy gondolja, csak magára számíthat majd ebben a kérdésben.

Különbség van a pályakezdők és a nyugdíjhoz már közeledő korosztály, azaz a 19-29 év közöttiek és a 40-59 év közöttiek gondolkodásában a kérdésben. Míg a 19-29 évesek között a legmagasabb azok aránya, akik szerint maguknak kell gondoskodniuk nyugdíjukról, mert az állam ezt nem tudja a jövőben biztosítani, addig ez a korral fokozatosan csökken. Fordítottan arányosan változik azok aránya, akik szerint közös feladat a nyugdíjra való felkészülés, ők úgy gondolják, hogy az állam mellett maguknak is gondoskodniuk kell jövőbeni anyagi biztonságukról.

A nyugdíj nem játék

Ha a nyugdíjukról van szó, a magyarok hagyományosan kerülik a kockázatot: 62 százalékuk inkább a biztos megtakarítási formákat választja. Csak 7 százalék kockáztatna, ha a magasabb kockázat magasabb hozammal is párosul. A megyék közül Heves és Jász-Nagykun megye lakói bátrabbak ebből a szempontból, ott 10 százalék körül van a magasabb kockázatot vállalók aránya.

Kockázatvállalási hajlandóság megyénként (megoszlás, százalék)
Kép: Jelmagyarázat: zöld: alacsony, sárga: közepes, piros: magas

A befektetési formákban is megjelenik a kockázatkerülő magatartás: a legtöbben (22 százalék) önkéntes pénztári tagok, ezt követi az életbiztosítással (19 százalék) és a nyugdíjbiztosítással (6 százalék) rendelkezők száma. A magyarok 36 százaléka azonban még mindig semmilyen nyugdíjcélú megtakarítással sem rendelkezik. Csaknem ennyien (37 százalék) mondják azt, hogy jelenlegi anyagi helyzetükben nem tudnak félretenni.

A többség keveset tesz félre

A legtöbben havi 5-10 ezer forint között (42 százaléka) tesznek félre nyugdíjcélra, 15-20 ezer forint között 14,5 százalék, míg havi 20 ezer forint felett csak a magyarok alig 7 százaléka tud megtakarítani nyugdíjas éveire.

A legkevesebbet a pályakezdők (15-29 évesek) és a nyugdíjhoz nagyon közel állók (60 évnél idősebbek) tudnak félretenni, ebben a két korosztályban 45 százalék körüli azok aránya, akik semennyit nem tesznek félre nyugdíjcélra. A 40-60 év közöttiek nagy része 5-10 ezer forint között tud megtakarítani.

Saját adatainkból is azt látjuk, ha lassan is, de nő az öngondoskodást választók aránya - mondta Marosvölgyi Péter, az Aegon Magyarország Online értékesítési vezetője. Az Aegon online ügyfeleinél az átlagos havi megtakarítás 12 ezer forint. Egyre többen online kötnek nyugdíjbiztosítást, ebben is a 40-55 év közöttiek a legaktívabbak: 72 százalékuk köt ilyen módon biztosítást, míg a fiatalabbaknak csak 23 százaléka, az idősebbeknek pedig csupán 5 százaléka. Az online kalkulátor nemcsak a nyugdíjazás várható napját számolja ki, de az addig megtakarítható lejárati összeget is, több hozambecslést feltételezve, ezzel is elősegítve az ügyfelek döntését.