A 2011-ben létrehozott, uniós forrásokkal dolgozó, állami tulajdonú Széchenyi Tőkealap-Kezelő Zrt. immár 45 magyar cégbe fektetett be mintegy 5 milliárd forintot. Állami tőkebefektetést a kockázati tőke magánpiacától eltérően nemcsak az induló vállalkozások kaphatnak - bár szakmai együttműködés létezik a Jeremie-alapokkal, ezért volt már arra példa, hogy egy cég átlépett az egyik programból a másikba -, így nem meglepő, hogy az elvárt hozamszint alacsonyabb a piacinál.

Míg a Jeremie-alapoknál nem ritka az akár 35-40 százalékos arány, addig az SZTA átlagosan 10-15 százalékos növekedést vár el. A két rendszer között fontos különbség az is, hogy amíg a magánszektor főképp a start upokat, az informatikai, illetve biotechnológia cégeket támogatja, addig az állami szervezet a hagyományos üzletágak felé is nyit. Portfóliójukban találunk fémipari, bútoripari vagy éppen a dizájn szektorban dolgozó vállalatokat is.

Van még pénz

Az SZTA összesen 14 milliárd forint forrással rendelkezik, amit 2015 végéig kell kiosztania. Pénz még van, így a tervek szerint az év végéig további 4 milliárd forint kerülhet a cégekhez, a támogatottak száma pedig akár 80-ra is felmehet. Fontos tudnivaló, hogy régiónként 2-2 milliárd forint áll a vállalatok rendelkezésére, így vannak olyan területek, például az Észak-Alföld ahol már "alig" maradt pénz, míg Észak-Magyarországon, a Nyugat- és Dél-Dunantúlon viszont a források közel fele még megvan. (lásd a táblázatot).

Az SZTA régiónként még elérhető forrásai *
Észak-MagyarországÉszak-AlföldDél-AlföldKözép-MagyarországKözép-DunántúlNyugat-DunántúlDél-DunántúlÖsszesen
Maradék keret összege (M ft)**954,900157,000559,900466,788536,7001 101,0101 165,0004 941,298
Forrás: SZTA
*2014.07.31.-ei adatok
** a maradék keret és az alapkezelői díj (nagysága az EU szabályozás szerint max. évi 3 %)

A legfrissebb hírek szerint az elmúlt hetekben számos vállalkozás átvilágítását zárta le az SZTA, és 19 társaság kapcsán döntött úgy, hogy összesen közel 3 milliárd forint tőkeforrást biztosít a számukra. Három vállalkozással - nevük egyelőre titok -, mintegy 400 millió forint értékben már a szerződéskötés is megtörtént.

Érdekesség, hogy bár szinte az összes támogatott cég nevét megkaptuk, volt köztük olyan, amelynél a szerződésben foglalt üzleti titokra hivatkozva nem adtak meg további részletet. Ilyen egy 2013-ban alapított, győri, pénzügyi közvetítéssel foglalkozó vállalat, amely rögtön az alapítás évében kapott 74 milliónyi tőkebefektetést az SZTA-tól.

Az alábbiakban három olyan, találomra kiválasztot céget mutatunk be, amely már kapott támogatást az állami szervezettől.

Jól mutat a mérlegben a kockázati tőke

Tavaly 52 milliós, idén újabb, 57,5 millió forintos tőkeemelést hajtott végre az állami befektetési alap a GRID CEE Zrt.-ben, amely közepes és nagyvállalatoknak nyújt működési folyamat- és szervezetfejlesztési, illetve projektmenedzsment szolgáltatásokat. A vállalkozást 2008-ban alapította Hendrich Balázs, aki jelenleg vezérigazgatója és többségi tulajdonosa a tanácsadónak (tulajdonostársai: Lányi András, Zsoldos Miklós).

A Céginfo.hu adatai szerint jól megy a cégnek, nettó árbevétele a 2010-es 208 millió forintról 2012-re 433 millióra nőtt, tavaly pedig 371 milliós bevételt ért el. Osztalékként az elmúlt két évben 20-20 millió forintot fizettek ki a tulajdonosoknak. Két leányvállalatuk van: az alapkezelő Ikon CEE Capital Zrt. és az oktatással, tanácsadással foglalkozó Talent Grid Kft.

A Grid CEE honlapján kevés céges referencia szerepel, főleg állami és önkormányzati megrendelők. Többek közt dolgoztak az MVM Zrt.-nek, a Mavir Zrt.-nek, a Paksi Atomerőmű Zrt.-nek és az MMBF Földgáztároló Zrt.-nek. A vállalat februárban megnyerte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezetfejlesztési közbeszerzését, nettó 12,6 millió forintért - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből. Hendrich Balázs több cégben is megfordult már, jelenleg többek közt igazgatósági tag a pénzügyi tanácsadó UFS Group Holding Zrt.-nél és felügyelőbizottsági tag a Széchenyi Bank Zrt. többségi tulajdonában lévő Széchenyi Lízing Zrt.-ben.

(Jelmagyarázat: vastag nyíl - tulajdonos, vékony nyíl - cégjegyzésre jogosult, kettős nyíl - fb-tag, zöld nyíl - jogelőd)

A cég elérte azt a nagyságrendet, ahol szükség volt további tőkebefektetésekre - indokolta Hendrich Balázs, a GRID CEE Tanácsadó Zrt. vezérigazgatója, hogy miért fordultak az SZTA-hoz. Több magántőkealap-kezelőt is megkerestek, ám ezek túl sok kötöttséget szabtak feltételül, ráadásul a cég már 2008 óta működik és létszáma meghaladja a 25 főt is, ami sok magánbefektetőnek jelentett okot az elutasításra.

Bár a hitelfelvétel is felmerült, erről végül lemondtak, az SZTA ugyanis nem kér olyan egyedi biztosítékokat, amelyek alapkövetelmények a bankoknál. A kockázati tőkének az is előnye a hitellel szemben, hogy a vállalat mérlege "szebb". Így ugyanis tőkeágon erősödtek, ami a pályázatoknál is előnyt jelenthet - magyarázta az okokat Hendrich.

A cégbe immár két körben fektetett be az SZTA, közel 100 millió forintot. A pénzt főképp a magasan kvalifikált szakmai tudással rendelkező alkalmazottak számának bővítésére költötték, részben pedig olyan szoftverekre - és az azokat kiegészítő hardverekre -, amelyekkel el tudják látni a tanácsadói tevékenységüket.

A magán-egészségügybe is befektetett az állam

Az azonos cégcsoporthoz tartozó szegedi Szent Gellért Orvoscentrum Kft.-be és a budapesti Szent Gellért Svájci-Magyar Diagnosztikai Centrum Zrt.-be is befektet a Széchenyi Tőkealap. A szegedi magán-egészségügyi szolgáltató a 110 milliós tőkebefektetéssel eszközparkját és infrastruktúráját bővítheti, míg a szegedi klinika budapesti diagnosztikai központjának elindításához kapott 275 milliós támogatást - ebben a projektben az SZTA társbefektetőként vesz részt.

A Szent Gellért Orvoscentrum Kft. magánjáróbeteg-ellátást nyújt, tavaly 209 millió forint nettó árbevétel mellett 23,5 milliós adózott eredményt ért el.

A vállalkozások tisztségviselői és tulajdonosai körül jelentős céghálót látni, többek közt a Szent Gellért Svájci-Magyar Diagnosztikai Centrum Zrt. felügyelőbizottsági (fb) tagja Póda Jenő szegedi fideszes képviselő, aki a 2010-es kormányváltás óta fb-tag a szegedi önkormányzat IKV Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zrt.-jében és az állami HM Zrínyi Térképészeti és Kommunikációs Nonprofit Zrt.-ben is. Bár a társaságot telefonon és e-mailen is kerestük, választ máig nem kaptunk kérdéseinkre.

(Jelmagyarázat: vastag nyíl - tulajdonos, vékony nyíl - cégjegyzésre jogosult, kettős nyíl - fb-tag, zöld nyíl - jogelőd)

Új vonalak a cipőtervezésben

Vágó Réka lábbelikészítésre létrehozott Pinka 2003 Kft.-jébe a cégadatok szerint tavaly novemberben szállt be tulajdonosként a SZTA. A jogelőd, azonos nevű bt.-jét 2003-ban alapította a cipőtervező, forgalma 2011-ben és 2012-ben nettó 6,5 millió forint körül volt. Az új, 500 ezres jegyzett tőkével alapított kft.-nek tavaly 874 ezer forint volt a nettó árbevétele. A jegyzett tőkét az SZTA belépésével novemberben emelték 7,5 millió forintra. A cipők mellett kiegészítőket, öveket és táskákat is gyártó cég tárgyi eszközeinek értéke tavaly év végén 4 millió, a forgóeszközöké 29,6 millió forint volt. A vállalkozás számára az SZTA 69,5 milliós befektetési támogatása jelentősnek mondható.

Közel háromnegyed évnyi tárgyalás után tavaly novemberben fektetett be a Széchenyi Tőkealap-Kezelő a REKAVAGO cipőmárkát jegyző Vágó Réka tervező cégébe, a Pinka 2003 Kft.-be. A divattervező 2003-ban a hazai piacon elsőként vágott bele egyedi megrendelésekre kényelmes, prémium kategóriás és exkluzív cipők készítésébe. 2005-től jelent meg a saját REKAVAGO  márkanév. A tőkebevonásra azért volt szükség, mert a cég az eddigi saját finanszírozásból, magától nem tudott volna nagyobbra nőni - mondta a Napi.hu érdeklődésére Vágó Réka.

Kifejezetten kockázati tőkében gondolkodtak, mivel a céljuknak megfelelő, vissza nem térítendő támogatást nem találtak, míg a hitel lehetősége fel sem merült. Azonnal az SZTA-t kerestük meg, és végül azért döntöttünk mellettük, mert az általuk nyújtott konstrukció felelt meg a leginkább a cégünk profiljának - mondta Vágó, aki szerint fontos volt, hogy számos területen szabad kezet kaptak. Továbbra is ő maradt a vezető, ő állíthatja össze a csapatot. Emellett, ha kell, akkor az üzleti modell kialakításában és egyéb üzleti kérdésekben szakmai segítséget kapnak.

(Jelmagyarázat: vastag nyíl - tulajdonos, vékony nyíl - cégjegyzésre jogosult, kettős nyíl - fb-tag, zöld nyíl - jogelőd)

A 69,5 millió forintos befektetésnek köszönhetően a Pinka 2003 Kft. úgy tudja bővíteni kínálatát, hogy a hazai terep után külföldön is sikeres lehet. Többek közt cél, hogy termékeik bekerüljenek a nagy amerikai áruházláncok kínálatába, de az ázsiai piacot is stratégiai fontosságúnak gondolják - tudtuk meg Vágótól. Arról nem nyilatkozott a divattervező, hogy mikor vásárolhatják ki a befektetőt, ám megemlítette, hogy a további terjeszkedés érdekében nem zárkóznának el a második körös befektetéstől.

Az SZTA eddigi tőkebefektetései
StátusCég neveSZTA befektetése (ezer Ft)Befektetés típusa:
DM: De minimis termék
EE: EU egyedi engedélyes
Alapítás éveTevékenységeElérhetőség
EldöntöttAutó-Füred Kft.68 000DM2005személygépjármű- kereskedelemTiszafüred
EldöntöttCortina Service Kft.120 000DM2005kulturális rendezvényszervezésBudapest
LezártEno-Pack Kft.49 900DM1997csomagolástechnikaSzeged
EldöntöttEuro-Unior Fűtéstechnika Kft.95 000DM1992háztartási készülékek gyártásaOrosháza
LezártFabian Anti-Aging Clinic Kft.119 868DM2003egészségiparBudapest
EldöntöttGÉMTECH Gépészeti Mérnöki Technológia Tervező és Gyártó KFT.84 000DM2009fémipari tevékenységekNyíregyháza
LezártHBF Építőipari Kft.54 000DM2001karbantartó-gyorsszolgálati tevékenységBudapest
EldöntöttInnova-Metal Fémtechnikai Kft.63 000DM1998fémszerkezet gyártásaBalkány
EldöntöttMATRO Gép, Szerszám, Elektro Kft55 000DM1991fémmegmunkálásPécs
EldöntöttMobile Engine Kft.116 000DM2005informatikaBudapest
LezártPÁLMÖB Asztalosipari és Kereskedelmi Kft25 000DM1992bútorgyártásNagykanizsa
EldöntöttTrinity Consulting Zrt.107 644DM2002informatikai fejlesztés/szolgáltatásBudapest
EldöntöttCrown Foods Kft.67 000DM2002vendéglátásBudapest
EldöntöttHistopatológia Kft.40 000DM1994orvostechnikai eszközök fejlesztése, gyártásaPécs
EldöntöttGRID CEE Tanácsadó Zrt.52 000DM2008tanácsadásBudapest
EldöntöttCAA Contemporary Art Association Kft. (Next Art Gallery)57 000DM2007galériaBudapest
EldöntöttOxygen Media Group Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság110 000DM2010reklámügynökségi tevékenység, film-, video-, televízió-műsorok gyártásaGyőr
EldöntöttSzent Gellért Orvoscentrum Kft.110 000DM2007humán gyógyászatSzeged
Eldöntöttplatán-BÚTOR Kft.35 000DM2001prémium kategóriás bútor előállításaSopron
EldöntöttPinka 2003 Kft. (RekaVago)69 500DM2003cipőtervezésBudapest
EldöntöttEUROTEX Ipari és Szolgáltató Kft.222 000EE1990ruhagyártásHódmezővásárhely
EldöntöttXANGA Seria Kft100 000DM2006ingatlanhasznosításDebrecen
EldöntöttAgorix Kft.150 000EE1999mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadásBudapest
EldöntöttMed-Scop Hungary Kft.220 000EE2013orvosi eszközök gyártása, bérbeadásaKaposvár
Eldöntöttn.a.74 000n.a.2013pénzügyi közvetítésGyőr
EldöntöttGróf és Társai Kft.59 990EE2005fémmegmunkálásPacsa
EldöntöttArtabo Kft.57 000DM2008divat-, formatervezésBudapest
Eldöntött, 2. körCortina Service Kft.134 200EE2005egyéb vendéglátásBudapest
EldöntöttNabak Steel Kft.210 000EE2013fémszerkezet gyártásaNyíregyháza
EldöntöttTerra Energia Szolgáltató Kft.110 000DM2010víz-, gáz-, fűtés-, légkondicionáló- szerelésBudapest
EldöntöttPromeditcom Kft.230 000EE2005távmedicina, egészségügyi adatok alapján végzett távgondozásSzékesfehérvár
EldöntöttP.O.I. Kft215 000EE2012pénzforgalmi tevékenységSzékesfehérvár
EldöntöttHTÜSZ Kft215 000EE2008pénzforgalmi tevékenységSalgótarján
EldöntöttO.F.SZ. Zrt.120 000EE2012pénzforgalmi tevékenységBudapest
EldöntöttCooProdukt Kft.75 000DM2011humán gyógyászatTatabánya
EldöntöttMySun Technologies Kft.50 000DM2008megújuló energia hasznosításaPécel
EldöntöttSzt. Gellért Svájci-Magyar Zrt.275 000EE2010humán gyógyászat, egészségügyi diagnosztikai központBudapest
Eldöntött, 2. körGRID CEE Tanácsadó Zrt.57 515DM2008tanácsadásBudapest
EldöntöttVMD Kórházi Technológiai Zrt210 000EE2004orvosi eszköz gyártásaDunaújváros
EldöntöttGEOCHEM Földtani és Környezetvédelmi Kutató, Tanácsadó és Szolgáltató Kft120 000DM2006műszaki kutatás, fejlesztés földtan területénKozármisleny
EldöntöttShiwaForce.com Zrt.200 000EE2011számítógépes programozásBudapest
Eldöntöttn.p.a.180 000EE2013n.p.a.Szeged
Eldöntöttn.p.a.119 000EE2005n.p.a.Szeged
Eldöntöttn.p.a.91 000EE2013n.p.a.Kistelek
Eldöntött, 2. körOxygen Media Group Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság55 000DM2010reklámügynökségi tevékenység, film-, video-, televízió-műsorok gyártása
Tápszentmiklós
Összesen
5 047 617



Forrás: SZTA