A vádirat lényege szerint a 48 éves férfi 2017 januárját megelőzően, a XI. kerületben különféle okmányokat hamisított, amely tevékenységéhez profi hamisító üzemet rendezett be, présgéppel, nyomtatókkal, nagyítókkal és úgynevezett ledes világítótáblákkal. A vádlott a hamisításhoz beszerezte a műanyag kártyákat, bizonyítvány borítókat, üres betétlapokat, fóliákat és hologram matricákat - írja közleményében a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség.

Bármit lehamisított a rendőrségi jelentés szerint: vezetői engedélyeket, lakcímet igazoló és személyi igazolványokat állított ki kínai, ukrán és román nevek felhasználásával. Sőt még gépkocsiszerelő mesterlevelet és fittneszedzői képesítést igazoló oklevelet is gyártott, amíg a Készenléti Rendőrség Nemzet Nyomozó Iroda 2017. január 10-én el nem fogta.

A Budapesti XI. és XXII. Ügyészség a büntetőeljárási törvény adta lehetőséget kihasználva - a bűnösségét beismerő - férfival, felfüggesztett szabadságvesztésre ítélés érdekében egyezséget kötött. Az ügyészség - az egyezség alapján - 41 rendbeli közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat a Budai Központi Kerületi Bíróság előtt.