OLAF-dokumentum cáfolja Tiborcz szavait (frissítve)

Tiborcz István a hvg.hu-nak azt mesélte, hiába kért időpontot az Európai Csalás Elleni Hivataltól (OLAF), végül nem hallgatták meg a véleményét, és nem is ismeri a volt cégéről szóló jelentést. A 24.hu megtalálta ennek a cáfolatát. Tiborcz reagált a hírre pénteken délután.
Szabó Zsuzsanna, 2018. április 13. péntek, 11:31

A hvg.hu interjút készített Tiborcz Istvánnal, miután a miniszterelnök veje megint vizsgázott a Károli Gáspár Egyetemen. Tiborcz a lapnak azt állította, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentése egy politikai jelentés volt, semmi több. Arra, hogy mit gondol magáról a dokumentumról, Tiborcz annyit mondott: nem tudja, mit gondolhatna róla, ő ugyanis nem kapta még kézhez - idézi a hvg.hu interjúját a 24.hu.

A hvg.hu arra is rákérdezett, hogy kereste-e Tiborczot az OLAF. Erre először azt mondta, nem, majd rögtön javította magát: kereste, időpontot is kért tőlük, hogy meghallgathassák. A hivatal szerinte először azt írta neki vissza, megadják neki ezt a lehetőséget, de állítása szerint erre végül nem került sor.

Amikor a hvg.hu az OLAF-jelentésre hivatkozva azt kérdezte, hogy az Elios könnyített terepen mozgott-e a közbeszerzéseknél, Tiborcz azt mondta, nem ismeri a dokumentumot, de amint megkapja azt, reagálni fog az abban szereplő állításokra. Szerinte ha az OLAF annyit megtenne, ha már őt vizsgálják, hogy meghallgatja a véleményét, szívesen válaszolna. Amíg azt sem tudja, miről van szó és maga is csak a sajtóból tájékozódik, addig nem tud mit csinálni.

A 24.hu szerint azonban a valóság kicsit más. A jelentésben ugyanis minden egyes érintett fél, akár cégről, akár kormányzati szervről van szó, reagálhatott a vádakra, és ez Tiborczra is érvényes. A portál szerint a jelentésben két komplett oldal csak Tiborcz István és Hamar Endre reakcióiból áll az OLAF vádjaira, miután az OLAF megkereste őket.

Sőt, a 24.hu szerint nem csak Tiborcz Istvánt, de testvérét, TIborcz Pétert is megkeresték, mivel ő épp energetikai tanácsadó volt a Fejlesztési Minisztériumban. A 24.hu ehhez a bizonyítékot is belinkelte.

Frissítés: Tiborcz István pénteken arról tájékoztatta a hvg.hu-t, hogy személyesen nem hallgatta meg őt az OLAF az Wlios-ügyben:

"írásban az OLAF megküldött számomra egy - hibáktól hemzsegő - megállapítási "ténylistát", amely már az én meghallgatásom nélkül lefolytatott vizsgálat konklúzióit tartalmazta. Értesüléseim szerint az OLAF az ügy minden érintettjét személyesen meghallgatta a vizsgálat során. A számos hibán és pontatlanságon túl a legsúlyosabb kifogásom az anyaggal kapcsolatban az volt, hogy az abban szereplő, rendkívül szelektív, illetve torz formában bemutatott "tények" egy előzetes koncepció, egy teljesen valótlan alapnarratíva mentén lettek összeállítva. Ahogy a levélből is látszik, az OLAF által "megállapított" "tények" között számos (valótlan) egyszerű sajtóértesülés szerepelt

- írta Tiborcz a portálnak.

Képünk forrása: Shutterstock

HOZZÁSZÓLÁSOK