Az uniós vizsgálat 167 milliárd forintos károkozást tárt fel a 4-es metró ügyében, és ennek nagyjából a felét vissza kellene fizetni. Noha az vizsgálat szövege nem nyilvános, a kormány máris megnevezte a felelősöket, és azt állítja, a kárt kizárólag a "szocialista-liberális kormány vezetése" okozta. A korrupciógyanús ügyek jelentős része valószínűleg az MSZP-SZDSZ időszakához köthető, de a számok és a vizsgálatot végző Európai Csalásellenes Hivatal (OLAF) a Magyar Narancsnak küldött válasza arra utal, hogy a Fidesz is sáros lehet.

Az OLAF nem nyilvános jelentése decemberben Budapestre is megérkezett, a héten a Miniszterelnökség kampányüzemmódba lendült, Csepreghy Nándor államtitkár és Lázár János miniszter egymás után nyilatkoztak az ügyben - írja a lap.

Lázár neveket is sorolt, szerinte a fő felelősök Demszky Gábor volt SZDSZ-es főpolgármester, a helyettesei, Horváth Csaba (MSZP) és Atkári János (SZDSZ), de utalt Antal Attila volt BKV-vezér, az MSZP-pénztárnok Puch László és a szintén volt szocialista Tömpe István érintettségére is. Tarlós István főpolgármester azt mondta, hogy az OLAF megállapításai egy kisebb ügy kivételével kizárólag a 2006-2009 közötti időszakra vonatkoznak.

Az OLAF a magyarnarancs.hu érdeklődésére ugyanakkor azt válaszolta, hogy a vizsgálat "a beruházás összes szakaszában komoly szabálytalanságokat - csalás és korrupció gyanúja - tárt fel". Részleteket itt olvashat.