"A betegek vagy otthon, vagy a mentőautókban fognak meghalni" - egyre súlyosabb a járványhelyzet Olaszországban

Olaszországban egy nap alatt 24 991 új beteget szűrtek az egészségügyi tárca szerda esti adatai szerint, ez a szám a járványgörbe jelenlegi emelkedési üteme alapján egy hét alatt megkétszereződhet további szigorú korlátozások nélkül - írja az MTI.
Szabó Dániel, 2020. október 28. szerda, 20:08
Fotó: Getty Images

A Közegészségügyi Hivatal (Iss) úgy foglalta össze az olaszországi járványhelyzetet, hogy a "vírus már mindenhol jelen van". Az Iss szakértői elsősorban azt tartották aggasztónak, hogy a szűrt pozitívak között egyre több a hetven év feletti.

Húsz nappal ezelőtt, október 8-án valamivel több mint 4500 fertőzöttet regisztráltak egy nap alatt. Számuk most már megközelíti a huszonötezret, miközben kétszázöt beteg halt meg, így a halottak száma majdnem negyvenezerre ugrott. Egy nap alatt majdnem kétszázezer vírustesztet végeztek.

Az aktív fertőzöttek száma túllépte a 276 ezret, kórházban majdnem tizenötezer Covid-19 beteg van, több mint ezerötszázan intenzív osztályon.

Az egészségügyi statisztikák azt mutatják, hogy ha a járvány a jelenlegi ütemben terjed tovább, akár egy hét alatt megkétszereződhet a napi esetszám, és Olaszország utoléri Franciaországot.

A fertőzés mértéke a tavasztól gócpontnak számító Lombardiában a legmagasabb, ahol a vírustesztek és a szűrt fertőzöttek aránya túllépte a tizennyolc százalékot. Lombardiában egy nap alatt több mint hétezer ötszáz fertőzöttet regisztráltak, kétezerhétszázat Milánóban és térségében. Második helyen Piemonte áll napi több mint kétezer nyolcszáz, harmadik Campania tartomány napi több mint kétezer négyszáz esettel.

Az egészségügy azonnali szigorú zárlatot sürget, a tartományok vezetői a helyi gazdaságra gyakorolt hatástól tartanak. A Corriere della Sera napilap szerint a Giuseppe Conte vezette kormány olyan taktikát követ, amelynek keretében szigorít és enyhít a járványszámok függvényében. Giuseppe Sala milánói polgármester bejelentette, hogy a következő két hétben dönt a város esetleges lezárásáról: "Lombardiában tavasszal több mint másfél ezren voltak lélegeztető gépen, most kétszázhetvenegyen vannak".

Carlo Bonomi a gyáriparosokat tömörítő Confindustria elnöke úgy nyilatkozott, az olaszok készen állnak áldozathozatalra, "azzal a feltétellel, hogy tudjuk, merre tart az ország, a kormánynak világos irányt kell szabnia".

Határozottabban beszélt Maurizio Viecca a milánói Sacco-kórház kardiológus professzora, aki a római kormány azonnali fellépését sürgette kijelentve, hogy az olaszországi kórházak az "összeomlás" szélére jutottak. "Nincs több hely, a betegek vagy otthon, vagy a mentőautókban fognak meghalni" - jelentette ki.

A déli Puglia tartomány elnöke Michele Emiliano bejelentette, lezárja az iskolákat visszaállítva az online oktatást. "Németországban és Franciaországban az iskolákat nyitva maradtak, nálunk azonban az iskolák szeptember végi újraindulásával erősödött a járvány terjedése" - mondta. Michele Emiliano hangoztatta, olyan ütemben emelkedik a betegek száma, hogy ha nem korlátozza minimálisra a régión belüli mozgást, november végére több mint kétezer beteg szorulhat lélegeztető-gépre. Pugliában kevesebb mint hatszáz intenzív hellyel rendelkeznek, és majdnem négyszáz már foglalt nem csak Covid-19 betegekkel.

A Franciaországban és Németországban tervezett lezárások hírére az olaszok is "készülni" kezdtek. Megindult az előzetes bevásárlási hullám, és alig lehet helyet találni a fodrászoknál és a kozmetikai szalonokban. Az utcák megteltek kocogókkal az edzőtermek lezárása után.

A belügyminisztérium most először közölte a karantén alá helyezett migránsokra vonatkozó adatokat is, melyek szerint a július óta érkezett több mint tizenötezer személy közül több mint ezerhatszázan bizonyultak pozitívnak, és ebből több mint ezer beteget a karantén-hajókon szűrtek.


HOZZÁSZÓLÁSOK
 

syriaalaeppo@gmail.com, 2020.10.28 21:02

Az olaszoknál zéró a védekezés.
A kórházakban pesig szándékosan terjesztik.
A wuhani orvoscsoport tavasszal az első nap megrökönyödve hazament amikor kirepültek segíteni. Azt mondták nem asszisztálnak a szándékos tömeggyilkosságokhoz.
Egy híradóban adták le egyszer a riportot.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Fricibacsi3, 2020.10.28 20:58

Bezzeg nyugati egészségügy, a mienkét meg sz@rozzák
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Suzywong, 2020.10.28 20:38

ezer lakosra jutó kórházi ágyak száma:

német : 8
osztrák 7,6
magyar 7,1
olasz 3,2

az olasz kórházak sajnos covid nélkül is mindig roskadásig tele vannak a november -áprilisi időszakban.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html