A Főtáv vezérigazgatójának közleménye szerint szeptembertől 10,5 százalékkal csökken a távhőszolgáltatásban a hő díja, amennyiben a társaság döntését jóváhagyja a Magyar Energia Hivatal. Az árellenőrzés a Főtáv reményei szerint szeptemberig befejeződik, és akkor változhatnak az árak. A szolgáltatás díjában a hő díja 70 százalékról 65 százalékra csökken, ezért alapdíj aránya 30-ról, 35 százalékra nő. Az áfa augusztusi 7 százalékos csökkenésével, a megtakarítás évente közel 24 ezer forint lehet. Ezzel a távfűtés a most kezdődő fűtési idénytől a legolcsóbb fűtési mód Budapesten - nyilatkozta Kovács Lajos vezérigazgató. Várhatóan novemberben az alapdíj hasonló mértékű csökkentését is kezdeményezni fogják. Az árcsökkentést a költségtakarékosság, az olcsóbb gázbeszerzés tette lehetővé, emellett az ÖKOplusz program eredményei is elősegítették az intézkedést. A Főtáv az állami lakásfűtés-korszerűsítési pályázat keretében 10 százalékos alapdíj csökkentéssel, a pályázatok megírásával és a korszerűsítés kivitelezésével ösztönzi a fogyasztóit a részvételre. A tervek szerint azok, akik még 2011-ben is államilag támogatott programban vesznek részt, 2008. január 1-ig visszamenőleg megkapják a 10 százalékos alapdíj-kezdvezményt. Az 50 százalékos állami támogatással megvalósuló korszerűsítés nyomán akár 34, de átlagosan 17 százalék a megtakarítás érhető el a hődíjban. A díjak mérséklésnek eredményeként a Főtáv árai a többi városhoz képest már nem tartoznak a legmagasabbak közé.