Alig négy éve kerültek papírra az új, magyarok által fejlesztett teqball-asztal tervei, majd két évnyi prototípus-fejlesztés után már külföldön is egyre népszerűbb az új sportág. A játék lényege, hogy a labdát fejjel, testtel vagy lábbal, kevesebb mint három érintésből kell átjuttatni a másik térfél célterületére a leginkább hajlított pingpong-asztalhoz hasonlító felületen. Tilos kétszer egymás után ugyanazzal a testrésszel a labdához érni, ahogy az asztalt sem lehet megérinteni kézzel játék közben.

A pontozást és a szabályok betartását egy nyomásérzékelős, webkamerás beépített felszerelés segíti. Az asztal 150x300 centiméter széles, a kialakítása miatt a labda mindig megjátszhatóan pattan az ellenfélhez, vagyis a játékosok technikáján múlik a végkimenetel. Épp ezek miatt nemcsak önálló sportként vált egyre népszerűbbé, de edzésekre és a sérülések utáni rehabilitációra is egyre többen használják.

Újabb magyar olimpiai álmok

A szervezők célja, hogy valódi nemzetközi sport legyen a teqballból, versenyekkel, országos válogatottakkal, igazolt sportolókkal. Hosszútávon azt remélik, hogy idővel az olimpiai számok közé is bekerülhet. Fontos mérföldkő ebben, hogy kedden megalakult a Nemzetközi Teqball-Szövetség (FITEQ) Budapesten, melynek elnöke Borsányi Gábor, a teqball alapítója, kreatív ötletgazdája lett.

Bár a vezető magyar, a szervezet vezetése is jól mutatja az új sport iránti nemzetközi érdeklődést: a főtitkárnak a görög George Jerolimposz, míg a végrehajtó testület tagjainak Huszár Viktort, Gattyán Györgyöt, az osztrák Marius Vizer Juniort, a brit Jason Kirkbridet és a francia Jawad El Hajrít választották meg. A szövetség székhelye Svájcban lesz.

"Az olimpia a célunk, egyelőre azon dolgozunk, hogy egy független Teqball-esemény legyen a 2020-as tokiói játékokon. A sport összehozza a fiatalokat, a kreativitást és a tudományt" - mondta el Gattyán György, a Livejasmin erotikus webkamerás szolgáltató atyja az eseményen. (Emiatt a NAV-val van egy régóta húzódó vitája, amely a magyar után az európai bíróságokat is megjárta.)

Idén világkupa, jövőre bajnokság

A nemzetközivé válásban fontos lépés, hogy idén júniusban Budapesten rendezik meg az első világkupát, majd hasonló esemény lesz Svájcban. A szervezők pedig azt remélik, hogy jövőre már egy egész éves versenynaptárt összeállíthatnak, ehhez fontos, hogy igazolt játékosok és szövetségek alakuljanak világszerte - mondta el Huszár Viktor és Borsányi Gábor az M4 Sportreggeli című műsorában szerdán.

A teqball a Blikk februári cikke szerint már 25 országban kapható, és a sporteszköz iránt további 87 országból érkezett forgalmazói megkeresés. A nemzetközi üzleti partnerek felkutatásában a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) is részt vesz. A Külügyi és Külgazdasági Minisztérium exportügynöksége két éve kapcsolódott be a munkába, konkrét üzleti tárgyalásokat szervezett, sőt, a szabadalmazásban is segítette a céget.

Egy versenyasztal jelenleg nagyjából 1900 euróba (közel 600 ezer forintba) kerül. A hazai gyártó és forgalmazó cégnek 2015-ben 123 millió forintos nettó árbevétele volt, mérleg szerinti eredménye 84 millió forint veszteség volt - derül ki a Céginfo.hu adataiból. Ugyanakkor a könnyebb nemzetközi érvényesülésre hivatkozva a magyar vállalkozás mögött egy luxemburgi cég, a Teqball Holding S.á r.l. áll. Ez pedig jelenleg a Docler Holding tulajdona, az ügyvezetője pedig a Docler irányítója, Papp Károly.