Kedden kezdődik az iskola - erre számítson az utakon

Tízből csaknem négy gyerek gyalog jár iskolába, de a fővárosban és a megyei jogú városokban sokan szállítják autóval iskolába a gyerekeiket. A koronavírus-járvány miatt jobban féltik a szülők a gyerekeiket, mint korábban
Herman Bernadett, 2020. augusztus 31. hétfő, 09:21
Fotó: Getty Images

Kedden nyitják az iskolákat, a dugóktól pedig már előre tart minden autós. Az OMV Hungária ennek apropóján készített egy felmérést - mondta Kováts Botond, az OMV Hungária marketingmenedzsere. Az OMV azt vizsgálta, hogyan jutnak el a gyerekek az iskolába, és mennyiben változtatta meg a helyzetet a koronavírus.

Gyalogosan, biciklivel, tömegközlekedéssel

A felmérés szerint a gyerekek 39 százaléka gyalog megy iskolába főleg vidéken magas ez az arány. 29 százalékuk használja a tömegközlekedést az iskolába történő eljutás során, 23 százalékát viszik a gyerekeknek autóval, 12 százalékuk jár kerékpárral iskolába, a többi gyerek egyéb eszközt (roller, gördeszka, motor) használ.

Előfordul az is, hogy egy gyerek többféle eszközt is használ, amikor iskolába megy. Az viszont meglepő fejlemény, hogy csupán a válaszolók 7 százalékánál változott az iskolába járás eszköze a vírushelyzet miatt. Szintén érdekes, hogy a vírus miatt a tömegközlekedést használó iskolások aránya nem csökkent, és az autóval iskolába vitt gyerekek aránya sem nőtt.

Apa vagy anya?

Bár a prekoncepció az volt, hogy az anyák viszik főleg a gyerekeket iskolába, a felmérés szerint nem ez a helyet. A gyerekeket a két szülő nagyjából fele-fele arányban viszi iskolába (47-48 százalék), 5 százalékukat az egyéb családtag, nagyobb testvér, ismerős juttatja el az oktatási intézménybe. Az autóval való szállítás egyik fő indoka, hogy a munkahely felé menet útba esik az iskola. A másik fő indok, hogy sokan féltik a gyereküket az út veszélyessége, a vírushelyzet, illetve egy esetleges támadás miatt. A járvány hatására nőtt azok aránya, akik féltik a vírustól, illetve a forgalomtól a gyereküket.

Lakóhely szerint vizsgálva kiderült, Budapesten jár a legtöbb gyerek tömegközlekedéssel, az autóval iskolába járók aránya is Budapesten és a megyei jogú városokban a leginkább kiemelkedő. A legtöbb gyerek viszonylag kis távolságra jár iskolába, a 10 km-nél messzebb járók aránya alacsony. Az is kiderült a kutatásból, hogy a szülők szeretnék, ha a gyerekük biztonságosan tudja közlekedni, és egyértelműen támogatják, hogy legyen az iskolában alapfokú KRESZ-oktatást.

HOZZÁSZÓLÁSOK