Az elsősorban külföldi turizmusra épülő budapesti szállások cégadatai meglepő képet mutatnak. A cégmegszűnések száma a februári kiugró érték után, hónapról-hónapra csökkent, illetve stagnált.

A járvány első hullámának levonulása utáni optimizmus olvasható ki a nyári hónapok alacsony cégmegszűnési adataiból. A cégalapítások havi statisztikája szerint az májusi mélypont után fokozatosan növekedett a cégalapítási kedv, idén júliusban pedig megközelítette a január havi éves rekordot. (Ebben szerepet játszhatott azonban, a cégbíróságok munkájának tavaszi lassulása is, tehát lehetséges, hogy korábbi cégalapítási szándékok csak a nyári hónapokban öltöttek testet a cégstatisztikákban.)

A céginformációs szolgáltató szerint közel ugyanannyi volt a működő társas vállalkozások száma augusztusban, mint az év elején.

Cégalapítások és megszűnések (darab)
IdőszakMűködő cégekMegszűnésekAlapítások
2020. január1 351713
2020. február1 3541110
2020. március1 34936
2020. április1 34862
2020. május1 34351
2020. június1 34244
2020. július1 350512
2020. augusztus1 35237




Forrás: Opten

Kevesebb dolgozó

Bár a szezon jellemzően a létszám emelkedésével szokott járni, a járvány alatt most ennek az ellenkezője történt. Idén január óta több mint 2400 fővel csökkent az ilyen profilú vállalkozások alkalmazotti létszáma.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint míg januárban, ami abszolút holtszezonnak számít, 20 000 vendéjszakát töltöttek el külföldiek a fővárosi szálláshelyeken, addig áprilisiban ezer, májusban szintén ezer, júniusban 5 ezer, júliusban pedig 22 ezer külföldiek által eltöltött vendégéjszakát jelentettek le a vállalkozások, tehát csak a főszezonnak számító július hónapban sikerült a januári értéket enyhén meghaladni.

Dolgozók száma (fő)
IdőszakBejelentett alkalmazottak
2020. január14 800
2020. február14 732
2020. március14 779
2020. április14 921
2020. május14 852
2020. június13 689
2020. július12 640
2020. augusztus12 377


Forrás: Opten

A szeptember elsejével bevezetett utazási korlátozások miatt a piac szereplői abban sem reménykedhetnek, hogy a nyárias időjárást hozó őszi utószezonban valamelyest pótolni tudják kieső árbevételeiket.