A cégalapítások száma lassú növekedésben volt az elmúlt évek során, tavasszal azonban a koronavírus első hulláma okozta bizonytalanság egy időre minimális szintre korlátozta az újonnan induló cégek számát. 2020 áprilisában csupán 1443 új vállalkozást jegyeztek be, ilyen alacsony értékre - egy technikai kilengést leszámítva - gyakorlatilag 30 éve nem volt példa. Utoljára 1990 áprilisában került közzétételre ennél alacsonyabb számú új cégbejegyzés.

Éves összesítésben azonban a cégalapítások száma megfordult, 2020 decemberében például már több mint 3000 cégbejegyzés került közzétételre, ami pedig már 6 éves pozitív cégalapítási rekordnak számít, de ilyen magas havi érték gyakorlatilag a 2010-es évek elején volt utoljára jellemző. Éves szinten 2020-ban összesen 28 665 cégbejegyzést tettek közzé, ami gyakorlatilag megegyezik a rendkívül magas bázisnak számító 2019-es cégalapítási értékkel - írja közleményében az Opten.

A tavaszi cégalapítási fagyás ellenére összességében igen magas a 2020-ban újonnan induló vállalkozások száma, ami sajnos jelentős részben a kényszervállalkozásoknak köszönhető

véli Pertics Richárd.

Haladék és kivárás a cégtörléseknél

A cégtörlések trendje ellentétes pályát mutatott a cégalapításokéval. 2020 elején a cégtörlések száma rendkívül magas bázisról indult, de a koronavírus hatására a moratóriumok, illetve a kormányzati enyhítő intézkedéseknek köszönhetően év végére rendkívül alacsony szintre csökkent. Mind novemberben, mind decemberben csupán havi 1500 körüli cégtörlés került közzétételre, ami 10 éves rekordalacsony értéknek számít. A mostani alacsony cégtörlési szám elsősorban a kényszertörlés intézményének májusi korlátozására vezethető vissza. 2020 során összességében csupán 29 978 cégtörlés került közzétételre, ami mintegy 14 százalékkal alacsonyabb, mint a 2019-es érték, és az elmúlt évek adatait is vizsgálva 8 éves rekordalacsony értéknek számít.

A megszüntetésre irányuló eljárásokon belül a már említett kényszertörlési érték zárt rekordalacsonyan, gyakorlatilag a kényszertörlés intézményének bevezetés óta nem volt ilyen alacsony érték, mint 2020-ban - olvasható az Opten közleményében.

Bajt jelez a végelszámolások száma

A gazdaság állapotát valamivel jobban tükrözik a végelszámolások száma. 2020 során 12 ezer végelszámolási eljárás került közzétételre, ami az elmúlt 7 év legmagasabb értéke. Tehát a gazdasági körülmények hatására rekordszámú vállalkozó döntött önszántából a vállalkozása szabályszerű megszüntetése mellett.

A moratóriumoknak és a hitelezői türelemnek köszönhetően viszont az újonnan induló felszámolások száma 20 éves mélypontra került. 2020 során mintegy 4300 felszámolási eljárás került közzétételre, ami 20 éves rekordalacsony értéknek számít.

Borús jövő várhat a cégekre 2021-ben

A cégalapításoknak és a cégtörléseknek köszönhetően 2020 során lényegében stagnált a hazai cégbázis, jelenleg mintegy 515 ezer vállalkozás működik a hazai gazdaságban. 2021 során a moratóriumok kifutásával és a kényszertörlések várható újraindulásával komoly cégtörlési hullám valószínűsíthető. Ha a korábbi évek cégalapítási trendje is folytatódik, akkor viszont a hazai cégszám kiegyenlített maradhat 2021-ben is. A cégbázis azonban magasabb cégalapítási és cégtörlési értékek mellett - azaz magasabb cégfluktuáció mellett - fog működni, ami nem feltétlen szerencsés a gazdaság szereplői számára.

Átrendeződés jöhet a szektorokon belül is a cégek közt

A járvány eltérően érintette ágazatokat, ennek megfelelően az összesített cégstatisztikák mélyén jelentősen eltérő folyamatok uralkodnak. A járvány hosszú távú gazdasági hatásait egyelőre nehéz felmérni, azt viszont már egészen biztosan lehet mondani, hogy komoly eltolódások várhatók az erőviszonyokban mind a szektorok között, mind a szektorokon belül - véli az elemző. 2021 során várhatóan mind a cégalapítások, mind a cégtörlési számok emelkedni fognak, de a meglévő szereplők között a verseny is átrendeződhet, így 202 -ben is sok új kihívással kell megküzdeni a vállalkozásoknak.

Az építőiparban sok a bizonytalanság, izgalmas lesz 2021 is

A gazdaság különböző szektorait vizsgálva is sok rendhagyó értéket hozott 2020. A vendéglátó szektorban 1550 cégbejegyzés került közzétételre a korábbi évek 1600 feletti értékeihez képest, a cégtörlések száma viszont csupán 1420 volt. Azaz a szektorban valamelyest csökkent az újonnan bejegyzett cégek száma, de még mindig nagyobb, mint a közzétett cégtörlések száma. Mivel ezt az ágazatot érintette a legsúlyosabban a 2020-as válság, így ezek az értékek még pozitívnak is tekinthetők a körülményekhez képest.

A nagyobb ágazatok közül - már mondhatni szokásához híven - rendhagyó pályát futott be az építőipar. A szektorban 5700 cégalapítás mellett 3200 cégtörlés került közzétételre 2020-ban, összességében ebben az ágazatban növekszik legjobban a cégbázis. A szektort eleve késve érintette a koronavírus-járvány, a korábban indult, hosszabb átfutási idejű építőipari beruházásoknak köszönhetően, illetve a kormányzati gazdaságélénkítő intézkedések is erősen fókuszáltak erre a szektorra. Ezzel együtt a szektor helyzete távolról sem problémamentes. A beszállítói láncok problémái és az EU-s költségvetéstől való erős függés sok bizonytalanságot visz az ágazat szereplőinek életébe. Az építőipar igen izgalmas időszakon van túl, de talán még érdekesebb lesz az ágazat számára 2021. A szektor helyzete nagyban függ attól, mennyire sikerül majd pótolni a 2020 során kifutott nagyobb beruházásokat vagy az önkormányzati megrendelések visszaesését, illetve, hogy a kormányzati intézkedések gyakorlatban is lecsapódnak-e megrendelésként az ágazatban - írt a kilátásokról Pertics Richard.