BUX
40800

Kiderültek a részletek Orbán mestertervéről

A legnagyobb titokban tartotta meg szombaton beszédét Orbán Viktor a kötcsei pikniken, de részletek így is kiszivárogtak. A gazdaság a miniszterelnök szerint jó pályán van, közép-kelet-európai tervei vannak az építkezésre. Az önkormányzati választásoktól nem tart, de komoly populista változtatások jöhetnek, például a melegek örökbefogadási rendszerén változtatna.

Szabó Dániel, 2019. szeptember 8. vasárnap, 13:16

Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, a Fidesz belső holdudvara előtt mondta el éves beszédét Kötcsén. A sajtó ezen nem lehet jelen, sőt a meghívottakat is titoktartásra kötelezik. Nem meglepő, hogy a kormánytagok egy-egy szóval jellemezték, mi is hangzott el: Pintér Sándor belügyminiszter például csak annyit mondott, "jó beszéd volt". Ennek ellenére pár részlet így is kiszivárgott, amelyeket az Index foglalt össze.

A legfontosabb az, hogy a kormányfő - és a Fidesz elnöke - kevés szót ejtett a magyar gazdaság helyzetéről, így inkább csak arról beszélt, hogy a Kárpát-medencére kell kiterjeszteni a terveket. Így javítható a határon túli magyarok helyzete, mert a környező országokkal közösen megtervezett beruházások révén érdekeltté lehet más országok kormányait is, hogy segítsék a nemzetépítést. Utóbbi szót választotta a miniszterelnök a stratégiát jelző szónak is.

Minta projektekként a Budapest-Kolozsvár és a - szakértők szerint drága és soha meg nem térülő - Belgrád-Budapest vasutat jelölte meg. (Az utóbbi ráadásul kínai pénzből valósulna meg.) Terv az is, hogy minden autópályát a határig vinnének el 2022-ig. Így a miniszterelnök szerint még gyorsabb lesz az összeköttetés a határon túli területek magyarságával.

A családtámogatás lesz az új migráció?

Külön megdicsérte Orbán - az Index szerint - Novák Katalin családügyi államtitkárt, akiben annyira megbízik, hogy tavaly óta a politikus a Fidesz alelnöke is. A kormányfő szerint a demográfiai helyzet és a családpolitika továbbra is kiemelt politika marad. "Orbán Viktor szerint ha egy nemzet eltűnik, akkor az pótolhatatlan. A migráció helyett jobb életszínvonalat kell adni a gyermeket nevelőknek" - foglalta össze a portál az elhangzottakat.

Viszont ezen területek menték két populista kérdést is napirendre vesz a kormány: szerinte az azonos nemű párok örökbefogadását illetően "van egy joghézag", amivel vélhetően arra utalt, hogy valamiféle korlátozás jöhet, bár ezt konkrétan nem mondta ki. A másik új terület, amelyről beszélt a kormányfő, a drogfogyasztással kapcsolatos jogi szabályozás megváltoztatása lesz. Itt egyértelműbb, hogy szigorítás jön, nem enyhítés.

Kikre számíthat Magyarország?

Az elmúlt hetekben két szék között a pad alá esett Matteo Salvini és pártja a Liga. Orbán szövetségese lényegében megbukott Olaszországban, miután szabotálni kezdte az olasz szélbalos párttal, az Öt Csillag Mozgalommal közös kormányzást. Végül Conte miniszterelnök pártja a mérsékelt baloldalon talált szövetségeseket, így Salvini számításával szemben nem lesz előrehozott választás, amelytől azt várta, hogy az ő győzelmével zárul. Ellenzékben sincs könnyű dolga, mert kiderültek szuverenista pártja orosz kapcsolatai és moszkvai pénzelése.

Orbán Viktor így is számol Salvinivel: ez - és Heinz-Christian Strache osztrák alkancellár - bukása csak átmeneti vereség az úgynevezett "nemzeti erők" számára. Az EP-választás előtt még a magyar politikus áttörést várt a jobboldali populistáktól, de most ki is mondta, hogy ez elmaradt. Ezt akkorra várja, ha Salvini győzni tud.

A miniszterelnök úgy látja - ahogy elemzők is -, hogy Angela Merkel és Németország súlytalanabb lett Európában. Ezért szerinte részben az okolható, hogy a CDU-CSU szövetség rég óta koalíciós kényszerben van.

Az önkormányzati választás

Tarlós Istvánra figyel a Fidesz, de nem igazán tartanak a választási vereségtől október 13-án. Orbán szerint a jelenlegi főpolgármester Budapesten sokkal több szavazót tud maga mögött, mint a Fidesz.

A kormányfő a 2022-es választások előtti időszaktól azt várja, hogy maradjon még harci kedv a pártjában.