Matolcsy Ádám már legalább egy éve lakik a XIII. kerületi Riverloft egyik hatalmas luxuslakásában. A lap értesülését a ház portaszolgálata is megerősítette.

A lakást Szemerey Tamás  - aki a Napi.hu gondozásában megjelenő, A 100 leggazdagabb 2016 című kiadványban 15,8 milliárd forintos vagyonával az 50. helyen szerepel - , a család egyik kereskedelmi cégén, a Kaláris-Haris Üzletház Kft.-n keresztül vette meg még 2015 elején.

A Kaláris-Haris Üzletház Kft. egyike azoknak a cégeknek, amelyek Szemerey bankjától, a Növekedési Hitel Banktól kaptak pénzügyi támogatást. A Kaláris-Haris 20 százalékban Szemerey Tamás és felesége tulajdona, 80 százalékban pedig Szemerey Tamás sógornőjéé. A Növekedési Hitel Bank 2016 januárjában ennek a cégnek adott 509 millió forint jelzáloghitelt a Belvárosban, a Haris köz 6. szám alatt lévő földszinti üzlethelyiségre.

A lakásról éppen 2016 januárjában vettek le egy 150 milliós jelzálogterhet. Korábban pedig a szintén Szemerey-érdekeltség Raw Development Kft. újította fel azt, sőt honlapjukon referenciaként is hivatkoztak a munkára. A Raw Development neve onnan lehet ismerős, hogy ez a kivitelezője Matolcsy Ádám csupaüveg balatonfüredi házának is.

További kapocs, hogy Szemerey pénzintézete 2015 végén félmilliárd forintos kölcsönt adott Matolcsy Ádámnak, hogy a Fotextől megszerezhesse a nagy múltú veszprémi Balaton Bútorgyárat.