Óriási az érdeklődés a földhitel iránt

A kormány úgy módosította az MFB földvásárlási hitelprogramot, hogy a hitel elővásárlási jog gyakorlásával megvásárolt földrészlet vételárának megfizetésére használható fel - az erről szóló határozat a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.
portfolio.hu, MTI, 2015. december 2. szerda, 12:36
Fotó: Napi.hu

A Miniszterelnökség arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a hitelt közvetítő Budapest Bank által kiadott hitelígérvény összege már meghaladta a 170 milliárd forintot a meghirdetett 150 milliárd forintos kerettel szemben. A ténylegesen folyósított hitelek összege is magas, de a kiadott hiteligérvények összegénél alacsonyabb lesz. Az egyes földrészletekért ugyanis több földműves is versenybe száll, és az igénylést benyújtók közül végül többen kevesebb hitelt vesznek fel vagy egyáltalán nem is folyamodnak kölcsönért - olvasható a közleményben.

A földvásárlási hitelprogramról a kormány még október 16-án döntött. A mostani határozat annak két pontját módosítja:

  • az első pont eredetileg úgy szólt, hogy a 150 milliárd forintos hitelkeretből származó hitel a nyertes árverező által árverésen megvásárolt földrészlet vételárának megfizetésére használható fel. A változtatás szerint a hitel az árverés útján vagy az árveréssel érintett földrészletre vonatkozóan, a fennálló elővásárlási jog gyakorlásával megvásárolt földrészlet vételárának megfizetésére használható fel,
  • az eredeti szabályok az önerőt 10 százalékban határozták meg akkor, ha a hitelfelvevő a megvásárolni kívánt földrészlet haszonbérlője, vagy a földrészletre vonatkozó megkötött jövőbeni haszonbérleti szerződéssel, illetve az NFA-val a hasznosításra kötött megbízási szerződéssel rendelkezik. Minden más esetben az önerő a vételár 20 százaléka. A 10 százalékos önerő feltétele a módosításban kiegészül azzal, hogy ha a hitel igénylője az NFA-val a föld hasznosítására kötött megbízási szerződéssel rendelkező mezőgazdasági termelőszervezetben vagy gazdálkodó szervezetben legalább 25 százalékos tulajdonosi részesedéssel rendelkezik, akkor is a kisebb önrésszel kaphatja meg a hitelt.
Változatlan maradt az a szabály, amely szerint
  • maximum 20 éves lejárattal,
  • a futamidő első 10 évében a Magyar Nemzeti Bank által elindított növekedési hitelprogram harmadik szakaszában igénybe vehető forrás felhasználásával fix, évi 1,95 százalék kamatozással,
  • a futamidő második 10 évében pedig az elérhető legmagasabb kamattámogatás mellett jár a hitel.
A felvett hitel összege 3 milliótól 300 millió forintig terjedhet. A biztosíték pedig az állam visszavásárlási joga és jelzálogjog, valamint az ezekhez kapcsolódó elidegenítési és terhelési tilalom.

HOZZÁSZÓLÁSOK