Havonta 1016 forint és 2130 forint négyzetméterenként - ennyiért kapja meg a CBA-Budavár Kft. két olyan boltnak a bérleti jogát, amelyek az I. kerület legexkluzívabb, illetve egyik legforgalmasabb részén találhatóak - olvasható a portálon.

Az I. kerület Budavári Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanokban eddig is CBA-k működtek, a lejárt szerződésüket hosszabbították meg múlt ősszel még öt évre. Csakhogy erről zárt ülésen döntött a fideszes Nagy Gábor Tamás által vezetett önkormányzat, így mostanáig nem derülhetett ki, mégis milyen feltételekkel kapta meg a bérleti lehetőséget 2023-ig a kft., amely a milliárdos CBA-alapító Baldauf László és Féniász Péter tulajdonában van.

Mindkét ingatlanban nemcsak élelmiszerüzlet működik, hanem vendéglátóhely is: az Alagút utcai bolthoz melegkonyhás "grillbüfé" tartozik, míg a várbeli boltnak a galériáján kávézó üzemel.

  • az Alagút utcai, összesen 1614 négyzetméteres bolthelyiséget minimális kerekítéssel havonta 1 640 000 forint plusz áfáért, vagyis négyzetméterenként 1016 forintért adják ki. Ebben az övezetben az önkormányzat határozata szerint a minimális díj 39 ezer forint/év/m2, vagyis négyzetméterenként legalább 3250 forintot kell kérni, a kedvezmények nélkül.
  • a várbeli Tárnok utcai bolt és vendéglátóhely összesen 305 négyzetméteres, ezt szintén kerekítve havonta 650 ezer forintért kapták meg, ami négyzetméterenként 2129 forintot jelent. A határozatban szereplő minimális díj ezen a legdrágább környéken 48 836 forint/év/m2, vagyis négyzetméterenként havi 4069 forintot kell kérni, szintén csökkentő tényezők nélkül.

Mindkettőn belül működik dohánybolt, amit albérletként adnak tovább a Józsa Csaba Trafik Bt.-nek. Józsa egyébként Baldauf rokona - emlékeztet a hvg.hu.

Csökkenő mértékű áremelés 2023-ig

A két szerződés alapján úgy tűnik előre meghatározták mindkét megállapodásban, hogyan fogják számukra évente egyre csökkenő mértékben emelni a bérleti díjat.

Három éven át, 2018-2020 között évente 10 százalékos emelést irányoztak elő, majd 2021-ben már csak 5 százalékkal, az utolsó két évben pedig mindössze 1 százalékkal növekszik a bérleti díj. Sőt, még azt is leszögezik, hogy ebben benne foglaltatik a jegybanki alapkamat változása is.

Reagált a Budavári Önkormányzat

A helyhatóság reakciója szerint az I. kerületben a lakás és helyiség kiadások jogszerűen, a mindenkor hatályos rendeletnek megfelelően zajlanak. A CBA-Budavár Kft. is az előírásoknak megfelelően bérli az önkormányzati ingatlanokat. V. Naszályi Márta, a Párbeszéd önkormányzati képviselője félrevezetően állítja azt, hogy "Az sincs tisztázva, hogy a kedvezmények milyen mértékig vonhatók össze...". Ezzel szemben a 45/2017 (III. 23.) képviselő-testület határozata szerint a bérleti díj csökkentése több tényezős lehet, de a kedvezmény együttesen nem haladhatja meg a 75 százalékot. A Párbeszéd önkormányzati képviselője úgy tájékoztatja a sajtót, hogy nem ismeri megfelelően az I. kerületi rendeleteket. A Budavári Önkormányzat ugyanis rendeletben szabályozta azt is, hogy a szerződés lejárta után, ha a bérlő betartotta az abban foglaltakat meghosszabbítható a szerződése. A rendelet azt is tartalmazza, hogy a bérleti díjat évente maximum 10 százalékkal emelheti az önkormányzat.