Tájékoztatása szerint sikerrel tesztelték ősszel az élő, helyszíni kamerafelvételek alapján működő távirányítású toronyközpontot, amelynek segítségével a budapesti repülőtér le- és felszálló gépeinek irányítását egy távoli központban végzik el.

Szepessy Kornél vezérigazgató szerint az elöregedett és rossz műszaki állapotban lévő ferihegyi torony feladatát kényszerhelyzet esetén már a jövő év első negyedéve után a HungaroControl távirányítású központja veheti át. 2018-ra a mindennapi irányítási tevékenység is átkerülhet a HC központba, míg a ferihegyi torony megmarad kényszertartaléknak. A harmadik lépcsőben pedig 2020-ra a tervek szerint a HC központban egy normál és egy kényszerhelyzeti irányítóközpont is működni kezd, és teljesen átveszi a ferihegyi torony munkáját.

A távirányítású toronyközpontban tréningeket és képzéseket is végeznek majd. Az új technikai megoldás a NATO-t is érdekli.

A lap szerdai számában megjelent írás szerint a távirányítású torony más magyar repülőtereken is alkalmazható, például a debreceni légikikötőben, amelynek 1,3 milliárd forintos fejlesztéséről a közelmúltban döntött a kormány. De a HC távirányítású tornya a kecskeméti repülőtér polgári és katonai légi forgalmát is el tudná látni.