A Metro Nagykereskedelmi Kft. hétfőn jelentette be, hogy közel 20 százalékkal a szakmai bérminimum fölé emelte kezdőbéreit. A legalacsonyabb áruházi munkabért a jogszabályban előírt mértéket 19,5 százalékkal meghaladó 233 000 forintra emelte, amely tartalmazza az alapbért és a szektorban egyedülállóan munkaszerződésben rögzített 13-14. havi juttatást, amit betanított munka esetén is megadnak - írták.

A KASZ szerint ez félrevezető, ugyanis 13. és 14. havi bért nem kellett volna beszámítaniuk a fizetésekbe. Az valójában bruttó 200 ezer forint (nettó 133 ezer).

A Metro szerint azonban ők a következőt állították: "a helyi vezetés a rendelkezésére álló kereteket az erőforrások átcsoportosításával a maximumra tágítva, a legalacsonyabb áruházi munkabért a jogszabályban előírt mértéket 19,5 százalékkal meghaladó 233.000 forintra emelte, amely tartalmazza az alapbért és a szektorban egyedülállóan munkaszerződésben rögzített 13-14. havi juttatást, amit betanított munka esetén is megadnak." A cég szerint ők nem vádolhatók azzal, hogy valótlanságot állítottak.

A szakszervezet egyébként januárban zárta le a bértárgyalást a Metroval, megállapodás nélkül. A cég eredetileg bruttó 195 ezer forintot ajánlott, a dolgozók 210 ezret kértek, végül a Metro 200 ezerre állította be az alapbért.

A megállapodás azért nem jött létre, mert - a KASZ szerint - a Metro tervezete olyan kötelmeket tartalmazott volna, amelyet érdekképviseletként nem tudtak elfogadni.

Állítólag a nagykereskedő azt állította a munkavállalóknak, hogy "a szakszervezet elismerőleg nyilatkozott arról, hogy a Metro a törvényben előírt összeg feletti mértékűre emelte a béreket.". A KASZ szerint azonban ez nem így történt. Ők csak azt ismerték el, hogy a vállalat többet adott a jogszabályban kötelező bérnél.

A Metro szerint ők nem mondtak ilyet.

A cég saját bevallása szerint azt sem mondta, hogy megállapodtak a KASZ-szal, csak annyit közöltek, hogy

a többfordulós tárgyalássorozatukat januárban aláírással lezárták.

Mikor az első emelt bér megérkezett a munkavállalókhoz, a szakszervezet érzékelve a munkavállalói elégedetlenséget egyeztetésre hívta az áruházi szakszervezeti képviselőket. Az egyeztetésre nem csak a szakszervezet tisztségviselői, hanem jó néhány munkavállaló is érkezett.

A jelenlévők megállapodtak abban, hogy a munkavállalók visszajelzése alapján továbbra sem tudják elfogadni a vállalat 2019-re vonatkozó béremelését. Megfogalmaztak egy 4 pontból álló követelést a vállalat képviselői felé, amelyet a korrektség jegyében első körben nem mint sztrájk követelést, csak mint egyszerű követelést küldtek el a cég vezetőinek.

A követelést a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke 2019 február 28-án adta át és hétfőt jelölték meg határidőként amikor is megérkezett a vállalat válasza, amelyben az szerepelt, hogy nyitott az álláspontok egyeztetésére.

Ezzel párhuzamosan az áruházakban azt írták ki, hogy a "KASZ és a Metro vezetősége közös aláírással lezárta a bértárgyalássorozatot. Ez a KASZ szerint szintén nem igaz.

A szakszervezet hétfőn sztrájkbizottságot alapított.