Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A közlekedési társaság közlése szerint a gyártó teljesítette a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, mint elsőfokú vasúti közlekedési hatóság által előírt műszaki vizsgálatokat, a hatóság pedig a szerelvényeket utasforgalomra alkalmasnak minősítette.

Az üzembe helyezési engedéllyel rendelkező hat felújított szerelvény fokozatos forgalomba állítása már szerdán megkezdődhet - olvasható a BKV közleményében.

A felújított orosz metrókocsikat június 23-án vonta ki a közlekedési hatóság a forgalomból, miután a meghibásodások miatt típusengedély-felülvizsgálati eljárást indított.

Ezt megelőzően több probléma is adódott a felújított szerelvényekkel, többször a forgalomból is ki kellett őket vonni rövidebb időre, a BKV ezért 800 millió forintos kötbérigényt jelentett be a Metrovagonmas felé. A BKV emellett bejelentette, hogy addig nem küld ki felújításra régi metrószerelvényt, amíg a műszaki állapotok nem javulnak radikálisan, mivel a meghibásodások mértéke már a menetrendszerű utasforgalom lebonyolítását is veszélyeztette.

Az első felújított metrószerelvény március 20-án állt forgalomba Budapesten, de már az első napokban probléma adódott vele. Tarlós István főpolgármester a kezdeti hibák után azt mondta, azok elkerülhetetlenek a felújított szerelvények esetében is. Március végén közölte, akkor lesz baj, ha egy hónap múlva is vannak hibák a vonatokkal. A BKV június elején a meghibásodások miatt egy időre az összes felújított szerelvényt kivonta a forgalomból.

A szerződés szerint 222 metrókocsi felújítása csaknem 220 millió euróba kerül.