Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A friss bejelentés szerint idén Tóth Norbert dunaföldvári cukrászmester alkotása, a Boldogasszony csipkéje viselheti a kitüntető címet, a cukormentes torták versenyét pedig Gyuris László szegedi cukrászmester nyerte a Kicsi Gesztenye tortával.

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete idén tizenharmadik alkalommal hirdette meg a Magyarország tortája versenyt, ahol magyaros ízvilágú, az ünneppel vagy Magyarországgal összefüggésbe hozható tortákat, recepteket vártak, amelyek szigorúan csak természetes és egészséges alapanyagokat tartalmazhatnak.

Idén 31 torta közül választotta ki a szakmai zsűri a győztes süteményt, kétfordulós értékelés után. Az első körben az anonim nevezett tortákból választott ki a zsűri öt tortát, majd újrakóstolták a döntős tortákat és javaslatokat tettek azok tökéletesítésére. A döntőben a versenyzőknek a zsűri jelenlétében, élőben kellett elkészíteniük a tortákat.

Így áll össze a győztes torta

Tóth Norbert tehetséges fiatal cukrász, az elmúlt évek döntőinek rendszeres résztvevője, a tavalyi évben bronzérmet nyert. A Boldogasszony csipkéje a málna népies elnevezése. A nyertes torta összes rétegében megtalálható a gyümölcs, egy torta több mint hatszáz gramm málnát tartalmaz. Roppanós réteg, málnás áztatóval átitatott piskóta, málnás-fehércsokoládés krém, citromos-bazsalikomos felvert ganache, málna lekvár és málnás meringue alkotják a tortát. A csipkét a torta tetején a citromos, bazsalikomos felvert ganache idézi, melyek közeit málna lekvár tölti ki. Liofilizált málnadarabokkal megszórt meringue-gekkel és zöldre színezett fehércsokoládé lapkákkal díszítik.

A második helyezett Dezse Gergő Akali meggyes mandulatortája lett a szombathelyi Mészáros Cukrászdából, a harmadik helyen Ipacs Balázs Kékestető tortája végzett a tápiószecsői Hisztéria Cukrászdából.

A Magyarország cukormentes tortája versenyt az Egy Csepp Figyelem Alapítvány hirdeti meg. Idén Gyuris László, a szegedi A Cappella Cukrászda aranykoszorús cukrászmestere győzött a Kicsi Gesztenye elnevezésű kreációjával. A torta ízvilágát a gesztenye alapozza meg, melyet a kellemesen savanykás áfonya és a mogyorós ropogós teszi teljessé. Az édesség tetejét cukormentes tejcsokoládé borítja, amit koronaszerűen vesznek körbe a csokoládé ívek. Így a torta a harmonikus, egyedi ízvilágához elegáns küllemet is kapott. A hozzáadott cukor nélkül készült Kicsi Gesztenye szeletenként csupán 14,9 gramm szénhidrátot és 204 kilokalóriát tartalmaz, így a cukorbetegek számára is jó választás lehet.

Egy Csepp Figyelem Alapítvány

Augusztus 18-tól lehet megkóstolni a tortákat, országszerte több száz cukrászdában, amelyek listája itt lesz elérhető augusztus 14-től.

Az ország tortái
ÉvTorta neve
2007Madártej torta
2008Szatmári szilvatorta
2009Pándi meggytorta
2010Szilvagombóc torta
2011Kecskeméti barackos kölestorta
2012Szabolcsi almás máktorta
2013Milotai mézes grillázstorta
2014Somlói revolúció
2015Pannonhalmi sárgabarack-pálinkás karamelltorta
2016Az Őrség zöld aranya
2017Balatoni habos mogyoró
2018Komáromi kisleány
2019Boldogasszony csipkéje
Forrás: Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete