A Nébih a közérdekű bejelentésben megjelölt, alacsony árkategóriájú, import finomított étolajok mellett egyéb hazai gyártású, alacsonyabb árkategóriába tartozó, kereskedelmi márkajelzésű (úgynevezett saját márkás) termékeket és közkedvelt márkák árucikkeit is ellenőrzi. A vizsgálatot a bejelentésben megjelölt üzletláncok áruházain túl nagykereskedelemi egységekben, hipermarketekben, importőröknél és első betárolási helyeken végzik - olvasható a közleményben.

A Nébih szakemberei 15 féle terméket vizsgálnak, amelyek között webáruházakban is kapható étolajok is szerepelnek. A tisztességtelen forgalmazói magatartás megvalósulásának, valamint az első betárolási helyek és az áruházláncok dokumentációinak vizsgálata jelenleg még folyamatban van - jegyzi meg a hatóság.

Bajok a jelölések körül

Ugyanakkor a közleményből kiderül: a termékek jelölésének vizsgálata során eddig valamennyi, nem magyarországi előállítású étolaj jelölése hibásnak bizonyult. A már lezárult, biztonsági és minőségi paraméterekre is kitérő laboratóriumi vizsgálatokon azonban minden minta megfelelt az előírásoknak.

Az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) adatai alapján 2016. január 1. óta legnagyobb mennyiségben Spanyolországból hozott be étolajat 2 vállalkozás hazánkba, mintegy 24 ezer tonnát. Nagyságrendileg negyedannyi étolaj - nagyjából 7 ezer tonna - érkezett Romániából összesen 8 vállalkozás révén. A harmadik jelentősebb mennyiséget, csaknem 4 ezer tonnát, 11 cég importálta Ausztriából. Horvátországból 8 vállalkozás vásárolt étolajat, mintegy 3 ezer tonnát.

A nagy importőröket már ellenőrizték

Az ekáer rendszerben szereplő információk alapján a Nébih Kiemelt Ügyek Igazgatósága a három legnagyobb magyar importőr vállalkozásnál helyszíni ellenőrzést végzett, azok címei azonban csak székhelyszolgáltatók voltak. A helyszíni ellenőrzés akadálya miatt a Nébih a társhatóságok közreműködésével tovább folytatja a vizsgálatot.

A közleményből kiderül: a Nébih 2008 óta több mint 9000 hatósági laboratóriumi vizsgálatot végzett a termékkör kapcsán, amelynek során szinte valamennyi, a hazai étolaj piacon megjelent külföldi és magyar gyártású terméket ellenőriztek már. Az utóbbi időszakban csak pár mintával adódott gond, jellemzően jelölési hiba miatt, azonban a feltűnően alacsony árú termékek kiemelt ellenőrzése élelmiszerlánc-biztonsági szempontból indokolt.