Nagyon elhúznak a klinikai és a kórházi gyógyszerészek bérei a magánszektortól a jövő év januárjában életbe lépő orvostörvényben szereplő bértábla miatt. Eszerint 2021-től a klinikai vagy kórházi gyógyszerészek legalacsonyabb bruttó fizetése 481 ezer forint lesz, a legmagasabb - több mint negyven év munkaviszony után - pedig 1,6 millió forint. Ugyanakkor ma egy alkalmazott gyógyszerész a magánszektorban átlagosan nettó 380-400 ezer forintot keres, de abból az árrésből, amelyből egy kis és közepes forgalmú patika gazdálkodik, nem lehet magasabb bért kifizetni - mondta a napilapnak Nagy Gabriella, a négy fővárosi patikát működtető Tükör Patikák hálózat tulajdonosa

A gyógyszerészszektorban jellemzően a dolgozók többsége katás, és több patikában is dolgozik. Munkabérük eléri az óránkénti négyezer forintot, de a magánpatikák többsége még így is jelentős munkaerőhiánnyal küzd.

Az átlagos gyógyszertárak árbevételének és árréstömegének jelentős részét - közel 65 százalékát - a támogatott készítmények teszik ki, az árrésen pedig évek óta nem emeltek, sőt inkább csökkentették - hangsúlyozta Nagy Gabriella.

Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) elnöke szerint a patikák nem tudják követni a klinikai és kórházi gyógyszerészek bértábláját, a gyógyszertári ágazatban ennek nincs meg a fedezete. A kamara már az év elején jelezte az Emberi Erőforrások Minisztériumának, hogy az ágazat eredményességének fenntartásához, valamint ahhoz, hogy a közforgalmú gyógyszertárakban dolgozók fizetése felzárkózzon az egészségügyi bérátlaghoz, 36 milliárd forint pluszforrásra lenne szükség.

A kamara elnöke szerint a jövőben a kis- és közepes méretű gyógyszertárak működése kritikussá válhat, a kisebb patikákban már most is érezhető a bérfeszültség.