Összecsap a Penny és a Lidl Budapesten

Csütörtökön megnyitott az a józsefvárosi Lidl, amely egy Penny szájában épült. Más boltláncok is terjeszkednek.
Csernátony Csaba, 2016. október 20. csütörtök, 09:32

Ahogy azt korábban megírtuk, a Lidl Budapest VIII. kerületében - a Hungária körút és a Hős utca kereszteződésének közelében - kezdett boltépítésbe, ez az egység most csütörtökön megnyitott.

Arra van több példa az országban, hogy az áruházláncok egymás mellé telepítik az üzleteiket, a VIII. kerületben is a Lidl bejáratától néhány méterre van egy már működő Penny Market-bolt.

Máshol is lesznek új üzletek

A Lidl-nek az előbbiek mellett Újbudán, a Fehérvári út és a Galambóc utca sarkán is lesz egysége, ha megkapja hozzá az engedélyeket. A többi boltlánc közül az Aldi, a Penny és a Spar is terjeszkedik. A jelenleg több mint 110 bolttal rendelkező Aldi az év hátrelévő időszakában 7 üzletet nyit várhatóan, a következő két évben pedig összesen 20-25 új Aldi nyílhat. A Penny Market augusztus végén adott át új üzletet a XIII. kerületi Véső utcában, a Spar pedig egy szeptemberben átadott szombathelyi egységgel folytatta a terjeszkedést.

HOZZÁSZÓLÁSOK