Ötletszegények a magyar kiscégek - ezért nincs befektető?

Bár az innovációt tekintve az uniós középmezőnybe tartozik Magyarország, a kisvállalkozásoknál már igen jelentős a lemaradásunk, így nekik tőkebefektetőt is jóval nehezebb találniuk.
Dzindzisz Sztefan, 2013. február 14. csütörtök, 11:21
Fotó: Napi.hu

A seed, azaz a magvető fázis a legnehezebb időszak egy cég életében, hiszen ekkor bevételt még nem tud felmutatni, ugyanakkor ilyenkor már látszódhat, ha be tud-e tölteni egy piaci rést, meg tud-e maradni a talpán - mondta Gerő Viktor, a Conor Fund partnere, a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA), a Magyar Innovációs Szövetség és az M27 Absolvo az "Innováció finanszírozása" elnevezésű konferenciáján. Jó hír azonban, hogy őket támogatja a Jeremie 2-es program, melynek keretében összesen - két részletben - 300 ezer euró tőke fektethető be egy vállalatba.

Amerikában könnyebb

Mind a befektetések, mind a kockázati tőke alapok számát tekintve jelentősen le van maradva az Európai Unió az USA-tól - jelentette ki Czirják László, az iEurope Capital managing partnere. Ez részben annak is köszönhető, hogy az EU-ban kevesebb a vállalkozás, mint a tengerentúlon, de az sem segít, hogy a jogrendszerek - így például a magyar is - a büntetésre helyezi a hangsúlyt, ami jelentősen növeli a cégvezetőkben kudarctól való félelmet, míg az USA-ban külön program van a már megbukott cégek támogatására. Ez is bizonyítja, hogy az Egyesült Államokban nem pénzügyekre megy a legnagyobb fókusz, hanem az emberre, a csapatra koncentrálnak - mondta Czirják.

Másban is különbözik a két térség: az amerikai piacon hatalmas mennyiségű kockázati tőke van szabadon, így ha van egy jó ötlet, arra szinte biztosan lehet majd támogatást szerezni - jelentette ki a szakember, majd hozzátette, hogy az öreg kontinensen ez sajnos nincs így, itt sokkal jobban megválogatják, hogy mibe fektetik a pénzüket az tőkealapok. Ennek megfelelően az USA-ban általában nagyobb mennyiségű pénzt is kapnak az érintett cégek, itt nem ritka, hogy a befektetés pillanatában akár megduplázódik a cég értéke.

Jelentős a lemaradása a magyar kiscégeknek

Nem tudni még, hogy idén mennyi pénz jut Magyarországon az innováció finanszírozása - mondta Szabó Gábor, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke. Az innovációt tekintve hazánk a középmezőny végén tartózkodik az európai rangsorban, pedig a legtöbb mutatók tekintetében az átlaghoz közelítünk, azonban a kis és középvállalati szektor eredményeit tekintve jelentős a lemaradása az országnak. Amiben viszont jók vagyunk, az nagyrészt a külföldi tulajdonú nagyvállalatoknak köszönhető, így kijelenthető, hogy a jó statisztika a határon túli cégeknek köszönhető, a rossz pedig a hazai cégeknek - hangsúlyozta Szabó. Ezt óriási problémának nevezte a szakember, ami ha nem változik, akkor az hamarosan az egész ország gazdasági fejlődésére negatív hatással lesz. Ellenpéldaként Kanadát említette, ahol viszonylag jól sikerült átvészelni a válságot, éppen az innovatív kkv-knak köszönhetően. A szakember ezért változtatna az egyetemi képzéseken, így azt is tanítaná, hogy hogyan kell céget alapítani, vagy éppen mik a szabadalmi követelmények, annak érdekében, hogy egyre többen úgy hagyják el az egyetemet, hogy saját céget szeretnének alapítani, nem pedig úgy, hogy csak azon törik a fejüket, hogy hol találnak majd állást.

A kockázati tőke a legjobban az informatikai projekteket szereti, mert ezek gyorsan hozzák a bevételt, nem kell hozzá több százmillió az induláshoz, de egy rosszul elsült befektetésnél is hamar kiderül, ha nincs jövője a fejlesztésnek. Ugyanakkor változik a világ, így ma már nem a világ legjobb műszerét kell megcsinálni, hanem elérni, hogy elégedett legyen a vásárló - adott egy jó tanácsot Szabó.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Zodiakus, 2013.02.14 21:52

Mikor ezen a kis cégek megalakultak a nagy buli a számlagyártás,és az írjuk le az adóból cimű buli ment.Éltek is vele rendesen.Sajnos ezen dolgok még mindig élnek.Az idő múlásával lett gazdag cégtulajdonos,alúl tökésített cégek.Korszerütlen gépek,gépsorok,gyártás technológia.Semmi piackutatás,marketing.
Akik eddig csalni,lopni tanultak meg éveken át,nem várható hogy másról ötleteljenek,pályázatokat írjanak.
Mondok egy példát.Mezőgazdaság.Már itt szlovák termékként tüntetik fel (csomagolás,cimkézés)az itt termelt termékek jó részét.Papíron megutaztatják és behozott termékként adják el.Ügyes!!!
És még azt mondják ötletszegények!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

szkiita, 2013.02.14 19:22

Ötletszegények a magyar kiscégek - ezért nincs befektető?...

..van benne valami ...,csak bor ,a sajt ,meg ilyesmikből van nagyon sok az eu-ban...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bhole, 2013.02.14 18:11

"Ellenpéldaként Kanadát említette, ahol viszonylag jól sikerült átvészelni a válságot, éppen az innovatív kkv-knak köszönhetően."
Megutaztatták, meg behülyítették Kanadában. Kanada a nyersanyagszektora miatt teljesít jobban (olaj, arany, gyémánt, urán, kálium trágya, fa, mithagytamki). De a gyáripar ott is romokban van. Sok a kényszervállakozó. A "sikeres" kkv a pizzasütő, aki 15 órát dolgozik minimumbérért. Csak az keres, akitől a boltot béreli.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

USE, 2013.02.14 11:56

Ötletszegény?...
Vásárló szegény!
A multik bérrabszolgáinak a rezsire nem telik nem, hogy vásárolni.

A magyar gazdaságot - ameddig a multik uralják - kizárólag a béremelés indíthatja be. Semmi más.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html