Jelenleg két üzemcsarnokban mintegy 17 ezer négyzetméteren, 770 fővel gyártanak ipari elektronikai termékeket - mondta a keddi alapkőletétel előtti sajtótájékoztatón Klambauer Csaba, a VEAS Kft. ügyvezetője, aki szerint a társaság jelentősen növekedett az elmúlt időszakban és az új megrendelések miatt szükségessé vált egy új csarnok építése. (Máris bevásárolt a magyar milliárdos új cége.)

Közölte, hogy a jövő év végére elkészülő új épületben 8500 négyzetméteres lesz a gyártóterület, 4500 négyzetméteres a raktár, és korszerű irodákat is kialakítanak. Megjegyezte, hogy 2019-re a létszámuk várhatóan ezer fő fölé nő.

Sinkó Ottó társ-vezérigazgató kiemelte: a VEAS mellett a Videoton Autóelektronika Kft. is kinőtte jelenlegi telephelyét, így a fejlesztéssel felszabaduló régi épületben bővíteni tudja szerelési kapacitását.