Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Giga tendert hirdetett a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) az Új Széchenyi terv kommunikációjára, négy részmunkára, összesen nettó 2,542 milliárd forint becsült értékben - derül ki a szervezet közbeszerzési kiírásából, amely az uniós közbeszerzési értesítőben (TED) jelent meg. A négy részre - 1: grafikai tervezés, nyomdai és produkciós feladatok ellátása, 2: rendezvényszervezés, 3: médiavásárlás és a kapcsolódó médiaügynökségi feladatok ellátása, 4: közvélemény-kutatási feladatok ellátása - részenként lehet ajánlatot tenni az érdekelt cégeknek. A nyertesekkel egy évre kötnek szerződést; a grafikai tervezésre és nyomdára nettó 342 milliót, a rendezvényszervezésre 1,1 milliárdot, a médiavásárlásra és ügynökségi feladatokra egymilliárdot, míg közvélemény-kutatásra mintegy 100 millió forintot szánnak. A megállapodások a kiírás szerint egy évre meghosszabbíthatók.

A nyomdai munkákra pályázóknak fel kell tudni mutatni a megelőző három, lezárt üzleti évből a közbeszerzés szerinti munkából összesen nettó 300 millió forintos bevételt. A rendezvényszervezőktől és a médiavásárlóktól az elmúlt két évben legalább nettó 700-700 milliós, míg a közvélemény-kutatóktól 70 milliós forgalmat várnak el. A nyílt eljáráson az ajánlatokat augusztus 31-ig lehet benyújtani.

Így bírálják el az ajánlatokat - az érzelmekre és az észre is hatni akarnak

Például a grafikai és nyomdai mintafeladat értékelés során "két szempont egységesen kerül elbírálásra, elsőként a mintafeladatban meghatározott kedvezményezetti és lakossági célcsoportok számára készített kreatív anyagok innovatív megközelítése abból a célból, hogy ezek az eszközök is hatékonyan támogassák a sokak számára bonyolult összefüggésrendszerben működő fejlesztéspolitikai kérdéseket. A lakosság számára pedig emocionális üzeneteket közvetíteni képes eszközökre és tartalomra van szükség, míg a kedvezményezettek esetében a rációra támaszkodó, praktikusan, egyszerűen és jól használható eszközökre. Utóbbiakra példa olyan formátumú szóróanyagok, tájékoztató füzetek, amely várhatóan a kedvezményezettek napi használati eszközévé tud válni. A másik, hasonlóan fontos értékelési szempont a kivitelezésre vonatkozó paramétereket értékeli, úgymint az elkészített eszközök mennyire környezetkímélők (például előnyt jelent az újrahasznosított alapanyagok használatának megjelenítése a koncepcióban)" - olvasható az ajánlati felhívásban.

AZ MTVA 1,5 milliárd forintot szán kommunikációra

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) 1,5 milliárd forint keretösszegben írt ki tendert a televíziós műsoraihoz és image hirdetéseihez, valamint egyéb közérdekű tájékoztatáshoz kapcsolódó médiavásárlásra és a hirdetések megjelentetésére, a szükséges ügynökségi szolgáltatások ellátására. A nyertes szerződése a keret kimerüléséig, de legfeljebb 36 hónapos időtartamra szól.

Az ajánlattevőknek rendelkezniük kell az elmúlt három évben (2009-2011) összesen egymilliárd forintos árbevétellel, illetve az egyik évben legalább 500 milliós bevétellel. Az ajánlattételi határidő augusztus 31-én jár le.

Az MTVA idén januárban lapinformációkra reagálva közleményben tudatta, hogy január 15-től féléves szerződést kötött a Várhegyi Attila által irányított Prestige Média Kft.-vel kommunikációs feladatok ellátására, a cég tette ugyanis "a legrészletesebb és legkedvezőbb ajánlatot". Azt azonban nem közöltek, mennyibe kerül az együttműködés, és az MTVA honlapjáról sem derül ki, milyen összegű szerződést kötöttek, a közmédiumokat irányító alap ugyanis nem tette közzé a 2012-es szerződéseit, közérdekű adatait. Korábban az FN24 portál írta, hogy az egykori Fidesz-pártigazgató cége segíthet a közmédia elmúlt időszakban igencsak megtépázott tekintélyének helyreállításában. Várhegyi Attilát 2002 őszén folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt jogerősen felfüggesztett egyéves börtönbüntetésre ítélte a bíróság. A vád szerint az Orbán-kormány egykori kulturális államtitkára 154 millió forintos kárt okozott Szolnok önkormányzatának.

A Magyar Posta 1,1 milliárdos kerettel hirdetne

A Magyar Posta Zrt. egy évre nettó 1,138 milliárd forint keretösszegben hirdetett pr és marketingkommunikációs közbeszerzést. A cégek egyben pályázhatnak a médiatervezési és -vásárlási feladatokra, a grafikai tervezésre és nyomtatásra. A jelentkezőknek rendelkezniük kell 2010-ben és 2011-ben összesen legalább nettó 900 millió forintos árbevétellel, és az egyik évben 450 millió forintot meghaladó árbevétellel médiatervezésből, -vásárlásból és -elemzésből. A tárgyalásos eljáráson a jelentkezési határidő augusztus 13-án jár le.

 

További folyamatban lévő kommunikációs közbeszerzések
KiíróFeladatKeretösszeg/becsült érték (nettó, M Ft)Ajánlati/jelentkezési határidőSzerződés hatálya
Közigazgatási és Igazságügyi MinisztériumAz Új Nemzedék Jövőjéért Program kommunikációja39,37Aug. 27.Legkésőbb 2013. február 28-ig.
Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.A NIF kommunikációját és beruházásait támogató pr és médiavásárlási feladatokLegfeljebb 140Aug. 30.2012. szept. 10. - 2013. dec. 15.
Egyenlő Bánásmód HatóságA "diszkrimináció elleni küzdelem" projekthez kapcsolódó média-ügynökségi feladatok ellátása131Aug. 13.2012. szept. 10. - 2013. jún. 30.
Közlekedésfejlesztési Koordinációs KözpontPr- és tájékoztatási tevékenység a magyar-román és a magyar-szlovák határszakaszokon4 és 42 közöttAug. 13.18 hónap
Budapesti Közlekedési Központ Zrt.Kerékpáros közlekedési projekt tájékoztatási feladatai37,7Aug. 28.24 hónap
Forrás: TED, Napi-gyűjtés