A közlemény szerint az alágazati kollektív szerződést aláírók - a Közúti Közlekedési Szakszervezet és a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége - a sztrájkról a munkáltató nevében tárgyaló Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetségét értesítették.

A Volán-társaságok szakszervezetei hetek óta tárgyalnak a béremelés mértékéről a munkáltató és a tulajdonos (Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.) képviselőivel, de mostanáig nem sikerült megállapodniuk.

Az elmúlt időszakban a kezdeti nullához képest kissé elmozdult a munkáltatói ajánlat, de az érdekképviseletek nem fogadták azt el, mert még mindig nem éri el a munkavállalói oldal időközben jelentősen csökkentett követelését, a 3 százalékos bérfejlesztést és a havi ötezer forintos béren kívüli juttatást.

A szakszervezet közleményében jelezte azt is, hogy a legutóbbi, március 11-i tárgyaláson elhangzott ajánlatát a tulajdonos mostanáig nem erősítette meg írásban. "Nem folyik érdemi tárgyalás, ebben a helyzetben nincs értelme tovább várni, ezért csütörtökön bejelentették az ötnapos sztrájkot, hogy munkabeszüntetéssel kényszerítsék ki a megfelelő béremelést" - idézi a közlemény Baranyai Zoltánt.