Ötszázezer forintot szánunk a temetésünkre

Átlagosan mintegy félmillió forintra becsüljük a temetésünkkel, illetve az elhalálozásunkkal együtt járó költségeket - derül ki egy magyarországi felmérésből.
Napi.hu, 2016. október 25. kedd, 10:56

A 4Life Direct szeptember és október során végzett felméréseiben azt vizsgálta, hogy mennyibe kerül ma Magyarországon a legolcsóbb temetés, hányan választják ezt a temetkezési formát, illetve az emberek átlagosan mekkora összegre becsülik a temetésükkel és az elhalálozással járó egyéb költségeket.

Nagyot változott a világ: ma egyre ritkább a koporsós temetés, a fővárosban mindössze a temetések 10-15 százaléka ilyen. Ennek fő oka a megtakarítási szokások átalakulásával is összefügg: míg korábban a halálra való készülésnek fontos eleme volt a temetés költségeiről való gondoskodás - a családok évekig gyűjtöttek az idős hozzátartozók temetésére -, addig az elmúlt évekig kevesen tettek félre tudatosan az elhalálozásukat követő kiadásokra.

Az elmúlt években ugyanakkor egyre többen vannak, akik már életükben gondoskodni kívánnak temetésük költségeiről: a 4Life Directnél 2013 óta több mint háromszázezer magyar érdeklődött az elhalálozás utáni kiadások fedezésére is felhasználható kockázati életbiztosítás iránt - jellemzően olyanok, akik korábban semmilyen megtakarítással vagy félretett pénzzel nem rendelkeztek erre a célra.

A felmérése eredményei szerint azt az emberek konkrét elképzeléssel rendelkeznek az elhalálozásukat követően a hozzátartozóikra háruló kiadásokról, és a választott biztosítási összegek alapján jellemzően 4-500 ezer forintra teszik ennek várható költségeit. A kegyeleti céllal kötött életbiztosítások átlagos biztosítási összege az elmúlt három évben 470-500 ezer forint között mozgott. Ebből az összegből nemcsak egy egyszerűbb, hamvasztásos temetés, hanem az elhalálozással együtt járó egyéb költségek is fedezhetők - például a holttest elszállításának, hűtésének, a halotti tornak vagy a hagyatéki eljárásnak a költségei. A kegyeleti célra is felhasználható biztosítások azért is lettek népszerűek, mert a biztosítási összeg nem része a hagyatéki leltárnak, és a végrehajtó sem zárolhatja, így az az elhalálozást követően azonnal felhasználható.

A legolcsóbb temetkezési forma az, ha a hamvasztást követően a hamvakat hazaviszik - ebben az esetben a hamvasztás, az urna, az esetleges hűtés és az ügyintézés költségeivel kell kalkulálni. Ennek ára országosan változó: a temetkezési vállalkozók adatai alapján a hamvak kiadása akciósan 58 ezer forinttól kezdődik, ha kórházban történt a haláleset, de az összeget sok tényező befolyásolhatja. A végösszeg nagyban függ attól, hogy hol történt a haláleset (a lakásból történő elszállítás 15-20 ezer forintba kerül), milyen távolságra kell az elhunytat szállítani, illetve hány napig kell hűteni a holttestet, vagy attól, hogy milyen kellékeket (urnát, urnaterítőt) választunk. A kórházi elhalálozás vagy boncolás esetén a holttest felöltöztetésének díjával is érdemes számolni, amelyért akár 16 ezer forintot is elkérhetnek. Mindent összevetve az elhalálozással járó költségek a legritkább esetben jönnek ki 90 ezer forint alatt, de van olyan vidéki temetkezési vállalkozás, amelynél a legolcsóbb temetés is bruttó 200 ezer forintba kerül.

HOZZÁSZÓLÁSOK