Nem kell az állami ingyenpénz a konvektorokra

Több mint negyed év alatt se jegyezték le a pénteken záruló gázkonvektorpályázat két éve még elkapkodott keretét. Leváltották a területért felelős államtitkárt is menetközben, de így sem fogy a kétmilliárd forintos keret.
Szabó Dániel, 2019. augusztus 30. péntek, 08:34
Fotó: Shutterstock

Péntek éjfélig adható be támogatási kérelem az állami gázkonvektorcsere-program konvektor2019.nfsi.hu című oldalán. A kétmilliárd forint keretű kiírás szerint a kormány a vissza nem térítendő támogatásokat osztó Otthon Melege Program (OMP) részeként május 22-e óta lakásonként a beruházás 60 százalékát meg nem haladó összeget, legfeljebb 750 ezer forintot biztosít konvektorok cseréjére - kezdi cikkét a Népszava, amely felidézi, hogy két éve még szétkapkodták órák, vagy hetek alatt a támogatási keretet.

Most viszont nem pályáznak a magyarok: egy teljes negyedév után most még mindig lenne forrás a fejlesztésekre. Az ok viszont nem az, hogy elfogytak a fejlesztésre váró gázkonvektorok, mivel a Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI) Nonprofit Közhasznú Kft. hárommillióra teszi az elavult - környezetszennyező, magas fogyasztású, olykor életveszélyes - gázkonvektorok hazai számát. Viszont most a szervező Innovációs és Technológiai Minisztérium is csak maximum 15 ezer pályázattal számol.

Lehetséges magyarázat lehet a lanyhuló pályázási kedvre, hogy Czabarka Mihály, a pályázatírással foglalkozó Projectdoctor Kft. ügyvezetője szerint sokan tervezhetnek más típusú fűtési módokra váltani is. Nem tett jót a kiírásnak a lecsökkentett támogatási arány sem, még ha az elszámolható beruházások körét ki is bővítették.

Időközben egyébként kirúgták a lap szerint az az ITM illetékes fenntarthatósági államtitkárságának vezetőjét, Weingartner Balázst, aki szeptember 1-jével távozhat. A Népszava úgy értesült, hogy Weingartner távozása veszélyezteti a családi házak felújításának júniusban általa még idén nyárra ígért kiírását éppúgy, mint a szintén kilátásba helyezett társasházi támogatást.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

OklevelesNaiv, 2019.08.30 18:19

Mégis mi a hónapos reteknek vennék konvektort? Mert a hatásfoka 1%-kal jobb a réginél, viszont cserébe áramot is fogyaszt? Ha a hülyeség fájna, ezek ordítanának?
Írjanak ki támogatást kondenzációs kombi kazánokra, padlófűtésre, hopp, viszik majd, mint a cukrot.
A konvektormaffia meg szarjon sünt harántfekvésben...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

henker, 2019.08.30 11:43

@fifibacsi:


Pont azért ilyen értlemetlenek a kiírások, hogy senki se menjen a közelébe. Csak a haver, aki direkt erre van beszervezve, aki valszeg nem is fog semmit csinálni, mert utólagos ellenörzés úgy se lesz.
Gondolod, hogy a gázkonvektoroknál csak ÖT termék van a világon, amelyik megfelel a kvalifikációnak??? Vagy az van, hogy van egy cég aki tudja (vagy megkédezi töle az illetékes) hogy kikkel kell alkotmányozni a plusz több ezeres, több tízezres darabszámú forgalom növekedése érdekében? Mutyiországban milyen más történetek vannak?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

fifibacsi, 2019.08.30 11:00

@henker: Kicsit OFF, de jelenleg ugyanez megy Bp-en, _közterületi_ növényzet karbantartására/"örökbe fogadására" lehet pályázni. Kíváncsiságból letöltöttem a pályázati anyagokat, rengeteg megkötéssel kell olyan részletességű pályázatot benyújtani, amit kizárólag mazochista természetű, időmilliomos emberek fognak elkészíteni, már ha fognak, mert a pályázati összeg sem jelentős.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

henker, 2019.08.30 10:01

Olyan fasza volt a pályázat, hogy csak 5 konvektorra szólt. Ebböl kettö 100 ezer forintot, 3 meg 200 ezret kóstált. Az olcsóbbak pont nem értek szinte semmit, a drágábbak meg túl turbózottak voltak. Azonkívül be kellett nyújtani a lakcímkártyát hogy ott laksz. Így viszont aki éppen olyan lakást vett amit fel akart újítani (modernre), de még nem lakott ott (vagy a jövöbeli bérlöje, akire hivatkozással meg nem is lehetett pályázni), az pont ki lett szürve, hogy ö nem pályázhat. Frankó volt még, hogy gázszerelönek is kellett egy nyilatkozatot adnia, hogy majd X összegért megcsinálja a bekötést meg egyéb munkákat. Na most erre a jelen világban egy darab gázszerelö se ér rá, hogy egy órát egy nem létezö ügylet adminisztrációjával töltsön, miközben ennyi idö alatt egy kuncsftnál akár 10 ezer forintot is kaszálhat.
Úgyhogy jól kitalálták azt 15 oldalt, amit ki kellett (volna) tölteni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html