Ötven milliós csonkolás, kettő milliós szájsérülés

Sok vállalat nincs tisztában azzal, hogy milyen lehetőségeik vannak a biztosítási piacon.
NAPI, 2012. augusztus 13. hétfő, 10:19
Fotó: Napi.hu

A vállalkozások általában ritkán tudják azt, hogy egy munkabaleset utáni egészségügyi ellátás, kórházi ápolás költségeit a TB kiszámlázza a munkaadónak. Ez az összeg már csonttörésnél is elérheti 150-250 ezer Ft-ot, ami egy kisvállalkozásnál súlyos anyagi gondokat okozhat - írja közleményében Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese. Szerinte a biztosítás megkötésénél általában a minél alacsonyabb díj elérése a vállalatok célja, így azonban alulbiztosítottak lesznek, vagy fontos kockázatokat hagynak ki a biztosítási fedezetből, és sajnos a kárrendezésnél tapasztalják meg, hogy néhány tízezer forintos díjmegtakarítással sokmilliós kártérítési összeget veszítettek el.

Másik gyakori probléma, hogy az évekkel korábban megkötött biztosítások esetén a vállalatok nem fordítanak figyelmet az értékkövetésre. A kár bekövetkeztekor azzal szembesülnek, hogy a vagyontárgy, ingatlan időközben többet ér, mint a szerződéskötéskor, a biztosítás pedig csak a kár egy részét fedezi. Ennek elkerülésére a kisebb vállalkozások rendszerint automatikus indexálást kérnek, a nagyok pedig adatközléssel tartják karban biztosítási összegeiket. A nehéz gazdasági helyzet sajnos ezen a területen is érezteti kedvezőtlen hatását. Sok biztosítás szűnik meg a cégek anyagi gondjai miatt, akik pedig meg akarják tartani a szerződésüket, gyakran eltekintenek az indexálástól, az alulbiztosítás következményeit kockáztatva.

Akár 50 millió egy balesetért

A vállalkozások indíttatása alapvetően kétféle, amikor vagyon- és felelősségbiztosításokat kötnek: az előrelátás vagy a kötelezettség. Nagyon sok cég hitelfelvételi vagy pályázati folyamat feltételeként köt alapbiztosítást: ilyenkor általában nem mérlegelik, milyen ad védelmet számukra, és nem igazítják a vállalat működésének sajátosságaihoz. Akik az alapbiztosításnál szélesebb körű védelmet szeretnének, akár az iparáguknak megfelelő igényekre is találhatnak különböző termékeket. A kiskereskedelmi cégek gyakran kötnek biztosítást betöréses lopásra, míg a mezőgazdasági vállalkozások a viharkárokra szeretnének fedezetet, a sok elektronikai, híradástechnikai eszközt használó vállalatok pedig a villámcsapás okozta károk következményeit szeretnék kivédeni. Az építő-szerelő munkákat végzők sokszor igénylik a munkaadói felelősségbiztosítás külföldi kiterjesztését. Ez nem meglepő, hiszen a kárkifizetések rendkívül magas értékűek lehetnek már idehaza is: eddig a legnagyobb összeget, 50 millió forintot a K&H Biztosító egy csonkolásos - jobb kar elvesztését eredményező - munkabaleset miatt fizette ki.

A felelősségbiztosítások a vállalkozások vagy azok alkalmazottjai által okozott károkat térítik meg, így többek között a környezetszennyezés miatt, vegyszerhasználat során vagy a termék hibájából bekövetkező károsodásokat. Az utóbbi években is volt arra példa, hogy vegyi anyagot szállító tartálykocsi közúti balesetet szenvedett, az így kiömlött vegyi anyag környezeti károsító hatása miatt több millió forint értékben állt helyt a biztosító. Termékhasználat során is rendkívül sokféle káresemény történhet: volt már rá példa, hogy élelmiszer csomagolóanyaga (konzervüveg szilánkja) okozott szájsérülést, amely után a biztosító 2 millió forintot térített, vagy takarmányban lévő gombafertőzés miatt elpusztult, súlyát vesztette a baromfiállomány 4 millióforintos kárt eredményezve.

Különleges igényeket a felelősségbiztosításoknál elsősorban a termelő-exportáló cégeknél lehet tapasztalni, amikor a vállalatok a külföldi partner elvárásai miatt kötnek ilyen szerződést.

HOZZÁSZÓLÁSOK