Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
E mellett három további üzleti szerződést szignáltak a felek: az Idom Zrt. a CMC Corporationnel egy információtechnológiai megállapodást kötött, de a pisztrángtenyésztéssel foglalkozó Hoitsy és Rieger Kft. valamint a Szolnoki Főiskola is hosszú távú megállapodást kötött vietnami partnerével.

Az ITD Hungary Zrt., az Asia Center Kft. és a Magyar-Vietnami Üzleti Tanács által szervezett fórumon a két ország 160 cége folytatott mintegy 450 kétoldalú üzleti megbeszélést.

Nguyen Tan Dung vietnami miniszterelnök elmondta: a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatok gyorsan fejlődnek, ám a tavalyi, rekordot jelentő 90 millió dollár értékű kétoldalú forgalom elmarad a lehetőségektől. Hasonlóan vélekedett Süveges Szabó László, az ITD Hungary üzletfejlesztési igazgatója is, aki szerint a két országban rejlő potenciál alapján egy nagyságrenddel lehetne nagyobb a forgalom.

Az üzletember találkozót megelőzően írta alá a két ország miniszterelnöke azt a kormányközi megállapodást, amelynek keretében Magyarország 60 millió euró keretösszegű kedvezményes kötött hitellel segíti többek közt a Can Tho városban létesítendő ötszáz ágyas onkológiai központ létrehozását, valamint más környezetvédelmi és szakképzési projektek megvalósulását, magyar cégek részvételével.

Pénteken több más megállapodást is aláírt a két ország delegációja, így például egy egyetértési nyilatkozatot a magyar igazságügyi tárca és a vietnami külügyminisztérium között, illetve egy munkatervet a nukleáris kutatás területén megvalósuló együttműködésről a Magyar Tudományos Akadémia és a Hanoi Vietnami Nemzeti Egyetem között. Magyarországon jelenleg egy több mint négyezer fős vietnami közösség él, Vietnamban pedig mintegy háromezer, Magyarországon végzett mérnök dolgozik.