Nevével ellentétben a DDB Dél-Dunántúli Takarék Bank nem takarékszövetkezet, nem tagja a takarékszövetkezetek közösségének, így a Somogy és Baranya megyében működő, "valódi" takarékszövetkezeteknek a banknál kialakult helyzethez semmi közük nincs. Az ügyfelek számára megtévesztő lehet az is, hogy a kaposvári központtal működő, 36 fiókkal rendelkező DDB Dél-Dunántúli Takarék Bank korábban Nagybajomi Takarékszövetkezetként, illetve Drávamenti Takarékként volt ismert. A mára bankká alakult pénzintézet azonban nem takarékszövetkezet, nem tagja a takarékszövetkezetek közösségének, ezért a DDB-nél kialakult helyzet semmilyen hatással nincs a környéken működő valódi takarékszövetkezetekre.

Ugyanígy nem takarékszövetkezet a siklósi központú DRB Dél-Dunántúli Regionális Bank sem, amely korábban Siklós és Vidéke Takarékszövetkezetként volt ismert. A DRB már 2009-ben bankká alakult, és (saját felelősségére) kilépett az Integrációs Szervezetből.

Nem takarékszövetkezet ma már a miskolci központú ÉRB Észak-Magyarországi Regionális Bank sem, amely több korábbi takarék (Takarék Szövetkezeti Hitelintézet, Tokaj és Vidéke, Abasár és Vidéke, Létavértes és Vidéke, Pocsaj és Vidéke) egyesüléséből jött létre.

Nem takarékszövetkezet a BRB Buda Regionális Bank sem, amely korábban Buda Takarék, Vértes Takarék néven volt ismert. A BRB már több mint egy éve bankká alakult.

A Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete hangsúlyozza: a takarékszövetkezetek biztonságos működését és megfelelő tőkeellátottságát - szemben a DRB-tagokkal - a takarékszövetkezetek Integrációs Szervezete is biztosítja. A takarékokban elhelyezett megtakarításokat pedig 2014 decemberétől Magyarországon egyedülálló módon kettős betétvédelmi rendszer védi.

A takarékoknál elhelyezett megtakarítások a valódi takarékszövetkezetek új garanciaközösségének köszönhetően 2014 decembere óta teljes biztonságban vannak: a takarékoknál elhelyezett betéteket az országban egyedülálló módon az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) mellett a takarékok saját Tőkefedezeti Alapja is biztosítja. Az új rendszerben az integráció egésze, illetve minden egyes, a garanciaközösséghez csatlakozott takarék mögött egységesen közel 300 milliárd forintnyi tőke áll - közölte a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete.