Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Málta, Argentína, Szingapúr is szerepel a Paks II. Zrt által vásárolt termékek forráshelyeként - írja a frissen beadott céges mérlegbeszámolót átnéző 24.hu. A 2013-ban alapított cég 2018-ban 3 milliárd forint veszteséget tett hozzá az eddigiekhez, így összesen 8,6 milliárd forint mínusznál tart.

Az új atomerőművi blokkok létesítésének előkészítését és megvalósítását végző társaság a mérlegében 4,9 milliárd forint árbevételt tüntetett fel, a befektetett eszközökre 8 milliárd forintot költött, így utóbbi már 71 milliárdnál jár. A cég dolgozói létszáma nem jelentősen (324-ről 340 főre) nőtt, a bérköltségek ugyanakkor több mint egymilliárd forinttal, 5 milliárdra növekedtek.