Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kifejtette, a termelés és biztonság tekintetében is jó évet hagy maga mögött az atomerőmű, amely nemzetközi összehasonlításban hosszú távon is jól teljesít. Az egész élettartamra vonatkozó teljesítmény-kihasználási tényező alapján az öt legjobb VVER-440 típusú blokk közül három paksi, mondta a vezérigazgató. Hamvas István azt is bejelentette, hogy az atomerőmű értékesítési nettó árbevétele 6,8 százalékkal csökkent és 172,9 milliárd forint volt 2014-ben. Baji Csaba, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. igazgatóságának elnöke aláhúzta, hogy a Paksi Atomerőmű hazai villamosenergia-termelésben képviselt részaránya 2,9 százalékkal nőtt, azaz Paks egyre nagoybb importot képest kiváltani.

Hamvas István az elmúlt év fontos eredményei közé sorolta azt, hogy megkapták a 2. blokk üzemidő hosszabbításához szükséges engedélyt az Országos Atomenergia Hivataltól; feldolgozásra Oroszországba szállították a 2003-ban megsérült üzemanyag kazettákat, benyújtották az engedélykérelmet az új üzemanyagciklus használatára.

A vezérigazgató aláhúzta, hogy ez az úgy nevezett C15-ös projekt olyan hatékonyságnövelő lépés, amelynek eredményessége a teljesítménynöveléssel összemérhető. Lényege, hogy nem 12, hanem 15 havonta kerül sor üzemanyag átrakása. A beruházás a cég számításai szerint egy év alatt megtérül.

Arról is beszámolt, hogy a biztonsági mutatók is egyre jobbak. Az elmúlt évben nem volt olyan esemény, amely a Nukleáris Eseményskálára (INES) felkerült volna, és csökkent a skála szintjét el nem érő esetek száma is. 2014-ben tovább csökkent a karbantartási napok száma. Tavaly 153,5 napot vett igénybe a karbantartás, üzemanyag-átrakás, ami 15,1 százalékos javulás az előző évhez képest.

Az atomerőmű környezetre gyakorolt hatásáról Hamvas István azt mondta, hogy az előző időszakhoz hasonlóan az elmúlt évben is töredékét "használták ki" a megengedett határértéknek. Az összkibocsátás az engedélyezett érték 0,3 százaléka volt tavaly.

Hamvas István beszélt arról is, hogy az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. gazdasági lehetőségéhez mérten segíti a térség fejlődését. Ennek egyik megnyilvánulási formája a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány, amely 2011. és 2014. között 1,9 milliárd forintot juttatott 41 településre, ahol 11 milliárd forint fejlesztést generált.

Az idén - amennyiben a hatósági engedély megérkezik - a 2-es és 3-as blokkon elindul a C15 projekt, év végéig benyújtják a 3-as blokkra vonatkozó tovább üzemelési engedélykérelmet, további biztonságnövelő intézkedéseket foganatosítanak és "30 éves üzemeltetési tapasztalatukkal segítik az új blokkok építését" - ismertette az ez évi feladatokat Hamvas István.