Több mint másfél hónappal a fűtési idény vége előtt mindössze kilenc százalék körüli az állam kezében lévő hazai kereskedelmi földgáztárolók feltöltöttségi szintje. Így kevesebb mint 400 millió köbméter gáz van bennük. Ez a mennyiség néhány nap alatt elfogyna, ha a fűtési szezon hátralévő részében ismét hidegre fordulna az időjárás - írja  Magyar Nemzet. . (További 950 millió köbméter stratégiai tartalék is még rendelkezésre áll - ez lehet a végső menedék.)

Holoda Attila, a második Orbán-kormány volt energetikai helyettes államtitkára lapunknak elmondta: kockázatos dolog ilyen alacsony gázkészletet tartani, mert a szinte üres tárolókból szükség esetén naponta csak kis mennyiségű gázt lehet kipumpálni. Jelenleg a tárolókból kivehető mennyiség jóval napi 20 millió köbméter alatti lehet. Ez pedig kevésnek bizonyulhat egy-egy hideg napon, amikor a fogyasztás eléri az 50 millió köbmétert. (A felhasználási csúcs a 2006-os télen volt, a napi szükséglet 91 millió köbméter volt.) Holoda Attila megjegyezte: semmi értelme nem volt több mint 300 milliárd forint közpénzből megvenni a hazai kereskedelmi földgáztárolókat, ha kihasználatlanul állnak.