Május elején hivatalosan négy kerületben (XIII., V., IX., és XX.) kezdte meg az intenzív rendkívüli patkányirtást a Budapest patkánymentes állapotáért felelős RNBH Konzorcium 11 brigádja, a csapatok tíz hónapon át járják majd a főváros tíz kerületét, 300 milliót költve a munkákra.

Budapesten a rendkívüli patkányirtás elrendelése elkerülhetetlen volt, és eredményes is lehet, de folyamatosan végzik a "rendes" irtást és a prevenciót is - mondta Takács Zoltán, az RNBH Konzorcium tagjaként irtó Növényvédő és Kártevőirtó Kft. ügyvezetője az Index.hu-nak.

A cégvezető szerint bár a bejelentések ledolgozásával szerinte utolérték magukat, a napi munka sokkal súlyosabb jeleit adta a valós patkányhelyzetnek: megítélése szerint úgy az ötszöröse annak, ami a szerződésük szerint a megengedett határérték, azaz a patkánymentes fővárosi állapot lenne. A portál úgy tudja, az RNBH-t már tavaly októberben a közegészségügyi határérték átlépéséről értesítette a szakhatóság, ahogyan ezt a jelzést a Főpolgármesteri Hivatal felé is megtették, így a főváros vezetésnek már tavaly ősz óta tudnia kellett, hogy a Budapest patkánymentes állapotának fenntartására megkötött szerződésben foglaltak nem teljesülnek.

Ezzel együtt a konzorcium az elődre is mutogat: a cégvezető szerint a patkányirtást Budapesten korábban végző Bábolna Bio Kft. úgy adta át nekik a munkát, hogy az előzetesen kommunikáltnál sokkal több volt a patkány Budapesten. Az utóbbi cég ezt cáfolja. Az Index észlelési számokat szerzett a Bábona Biótól is - érdemes megnézni a grafikont itt.