Ötvenszeresére nőtt Budapest patkányfertőzöttsége

Miközben az elmúlt években a főváros gyakorlatilag patkánymentes volt, egyre több helyen jelentek meg a rágcsálók. Kiirtásuk nehézkes, hónapokig is tarthat, főként az olyan súlyosan fertőzött helyeken, mint a belvárosi területek, vagy a VI.-VII. kerület külső részei. Utánajártunk, mit lehet tenni a rágcsálók ellen és kell-e félni a betegségektől.
Szabó Dániel, 2018. október 11. csütörtök, 07:08

A budai várban 1713. június 11-én avatták fel a Szentháromság-szobrot, hogy Isten oltalmát kérjék a patkányokkal és a pestissel szemben. Bár annak felállításával egy időben valóban eltűntek a rágcsálók és velük együtt a járvány is a feljegyzések szerint, valószínűbb, hogy ez inkább a bevezetett közegészégügyi intézkedéseknek volt köszönhető: a magisztrátus megtiltotta, hogy a szemetet és a szennyvizet az utcára öntsék, a kutakat pedig a kor színvonalán tisztítani is kezdték.

Viszont 305 évvel később a városban újra elszaporodtak a patkányok, igaz, ezúttal járvány nem kíséri a feltűnésüket. Azonban a Napi.hu egyre több olvasója jelezte, hogy a külső VII. kerület környéken már fényes nappal is rendre szembe jönnek a rágcsálók, ki az utcán, ki az udvarán találkozik velük. Annak, hogy a Duna mentén és Pest belső kerületeiben feltűntek az állatok összetett okai vannak.

"Az egyik éjjel láttam átmászni az erkélyemen"

Ha szobrot nem is állítottak, de idén március-április óta a Rottenbiller utcában, az egykori Garay Piac mellett álló 60. szám alatti társasházban különböző módszerekkel próbálják kiirtani a rágcsálókat, ezidáig sikertelenül. Bár, amikor a ház ügyeiben eljáró Tamással megbeszéltük a találkozót fogadkozott, nem biztos, hogy tud nekem "egy patkányt prezentálni", ahogy megmutatta a most éppen építési hulladékhalomként szolgáló piac telkét, ottlétem második percében megláttam az első rágcsálót.

A Garay Piacnak egykor helyet adó romhalom.
Napi.hu, Szabó Dániel

A piac 2004-ben költözött ide, amikor az eredeti épülete egy kerületi panamázási ügyben átalakult, egészen 2008-ig maradt is a Rottenbiller három telkén (56., 58., 60. számok alatt), hogy aztán itt is egy trükközés induljon el offshore-cégekkel, nagy tervekkel, társasházi beruházásokkal. Viszont az egészből nem lett semmi, új lakók mégis jöttek a telekre: pár éve hajléktalanok szöktek be, akiket azóta kilakoltattak egy kisebb tűz után.

Az általam látott állat valószínűleg nem rendelésre érkezett: ahogy beértünk a társasházba, két fiú az iskolából hazaérve egyből letámadta Tamást: "a patkányokkal nem lehet semmit kezdeni?" - kérdezték tőle. Nem sokkal később pedig már a telefonjukon mutatták a videót, ahogy egy népes rágcsálócsapat a belsőudvar vízelvezetőjén grasszált.

Napi.hu, Szabó Dániel

"A csatornát nem rég fel kellett bontani, mert eldugult. A csőben pedig több patkánytetemet is találtak" - magyarázta a feltört betonra mutatva a férfi. A szavaiból kiderült, nem lepődtek meg. Nem messze a csövektől van is egy méreggel feltöltött csapda, amit már a szakemberek helyeztek ki, miután jelentették az állapotokat.

A házban több lakóval is tudtunk beszélni, köztük volt Anikó is, aki a környéken él több mint 40 éve, sőt, a kerületet járja, mert betegápoló. "A piac kerítésénél fel tudnak mászni, aztán az utca felé néző erkélyeken végigszaladnak. Az egyik éjjel láttam is átmászni egyet" - meséli az élményét a patkányokkal. Ő többekkel beszélt a környéken, innen tudja, hogy nem sajátjuk a probléma. "A Rottenbiller 62-ben azt is hallják, ahogy rágnak és visítoznak a falban" - tudta meg Anikó a szomszéd telekről.

Anikó - ismerve a kerület történetét - arra gondol, hogy a környékén zajló sok mélyépítéssel járó munkálat miatt jöttek felszínre az állatok. "Megbolygathatták a fészküket" - vélekedett lapunknak. De a Garay piacnak egykor otthont adó telek okozhatja az ő problémájukat szerinte. "Sokáig szeméthalom volt, nem is volt klórmeszezés, amikor elhagyták a telket. Most pedig a sitthalmok között biztonságban" - mondta el Anikó.

A telek hányatott sorsú: a jelenlegi tulajdonos cég egy székhelyszolgáltatóhoz van bejelentve, az egész pedig egy Angliában bejelentett társaság érdekeltsége, ami elérhetetlen. Az önkormányzat ugyan néha próbálja érvényesíteni a megállapodást a bontásról, de a munkát időnként elkezdik, aztán abbamarad. Így itt még ellehetnek a patkányok.

A kerület más részein is tapasztalják a lakók, hogy megszaporodtak a patkányok: legalábbis erről mesélt lapunknak egy ingatlan tulajdonos, akinek a Lövölde tértől a Keleti Pályaudvarig több társasházban is van érdekeltsége. Ő azt mesélte, hogy bár régen is találkoztak egy-két patkánnyal, de most érezhetően több jelent meg a kerületnek ezen a részén.

Általános probléma lehet

Mivel mindenhonnan azt hallottuk, hogy a közös képviselők jelentették a patkányok felbukkanását, először a kerületi önkormányzathoz fordultunk, ahonnan arról tájékoztattak, hogy "a nyári időszakban valóban megnőtt a patkányészlelésekkel kapcsolatos bejelentések száma". Azt is közölték, hogy minden esetben a megbízott irtócégekhez fordultak. Budapesten ezt idén júliusig a Bábolna bió Kft. látta el 47 éven át. Azóta viszont az RNBH konzorciumhoz tartózó vállalkozásokhoz került a feladat 2022-ig, a közbeszerzés szerint 1,025 milliárd forintért végzik a mentesítést. Utóbbihoz irányított a fővárosi kormányhivatal is a populáció méreteivel kapcsolatos kérdéseinkkel.

"A patkányirtásra vonatkozó szerződésünk 2 hónappal ezelőtti aláírásakor, valamint az elmúlt időszakban valóban a VI. és VII. kerületben tapasztalható a legnagyobb patkányfertőzöttség az objektumok számához viszonyítva" - közölte lapunkkal Reisinger Mátyás, konzorciumvezető.

Hogy miért most nőtt meg a fertőzöttség, azt a tájékoztatást adta, hogy az elmúlt időszakban, mielőtt ők átvették az irtást elmaradhattak a preventív kezelések, vagy legalábbis nem voltak elég intenzívek. Ennek oka, hogy a Bábolna bió szerződésének lejárta és az ő új megbízásuk megkötése között lényegében nem irtotta senki a patkányokat, volt egy több hetes átmeneti időszak a szaporodásra.

"Elsősorban a csatornahálózatban nagy számban alakultak ki gócok" - magyarázta a Napi.hu-nak Reisinger, aki megerősítette a lakók sejtését, hogy az építkezések is felszínre hajthatták a patkányokat: szerinte ezek kiváló búvóhelyet jelentenek a rágcsálóknak. Azt is hozzátette, hogy a lakossági jelzéseket fokozza, hogy a mérget fogyasztott patkányok gyakran jönnek a felszínre az elhullás előtt, azaz a felszámolás időszakában nagyobb a látható egyedek száma.

Napi.hu, Szabó Dániel

Márpedig az irtást megkezdték: "az elmúlt hetekben Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Főosztályának szakmai útmutatása mellett kezdtük meg a populáció visszaszorítását, melynek részeként a csatornakezelési technológiát a korábbiaktól eltérő módon végezzük. Az eredményes munkához biztosan több hónap szükséges" - válaszolta kérdésünkre az RNBH vezetője.

A populáció méretét nehéz megbecsülni, de a szakértő elmondta, hogy ezért célravezetőbb a fertőzött objektumok számának nyilvántartása. Ez az arány jelenleg - a lakossági bejelentések alapján - a legfertőzöttebb belvárosi területeken is 1 százalék körüli, de a cél az, hogy ezt ennek az ötvenedrészére, 2 ezrelékre szorítsák vissza, amennyin korábban is állt. De az 1 százalék körüli fertőzöttség is azt jelenti, hogy havonta csak Budapestről ezernél jóval több értesítést kapnak. Ekkor kezdődik csak a többhetes irtási folyamat, amelyre 24-48 órán belül kell reagálni a mentesítőknek.

Szerencsére a patkányok is haladnak a korral: míg a középkorban szerepük volt a pestis gyors elterjedésében, addigra a mostani állomány már nem terjeszti a halálos kórt. Az ÁNTSZ törvényben előírt feladata, hogy vizsgálja az állatok ilyetén betegségeit, de a hatóság nem adott ki riasztást fertőzött patkányok miatt.

A lakóhelyeken pár intézkedést maguk a lakók is megtehetnek, hogy ne szaporodjanak tovább a patkányok, vagy ne is jelenjenek meg egyáltalán: nagyon fontos, hogy élelmiszer-maradékot ne öntsenek a csatornába vagy tegyenek a szabadba, mert ez elsődleges tápláléka a patkányoknak. Ráadásul ahol bőséges az élelemforrás, ott az irtószeres csalétek sem biztos hogy segít, hiszen a házikoszt sok esetben csábítóbb a patkányok számára. Ezen kívül az elhanyagolt területek, szeméthalmok ideális élőhelyet és táplálékforrást biztosítanak a rágcsálóknak, azaz a rendezett környezet hozzájárul a patkánymentes állapot eléréséhez.

A régi népi megfigyelések
A szakértői javaslat talán célravezetőbb, mint amit az 1888-as Természettudományi Közlönyben írnak a patkányok elűzésére szánt tanácsként: "A Patkány elvesztésének sokféle módjait beszélik; de tsak kettőt említek meg itt. - Meg kell fogni egynéhányat: nyakig belé kell mártani halzsírral jóhígra feleresztett dohottba (kulimázba), 's elbotsátani. Ennek a' szagát nem szenvedhetik és a' lutskosoktól a többi mind elidegenedik. - Másik, és igen különös, azonban kiállott módja ehhez: Meg kell fogni eggyet, tegyük kalitzkába, koplaltassuk egydarabig, akkor adjunk neki eleven patkányt és egeret, mellyeket a nagy éhség miatt nyomon megöl és megeszi. Egy néhányszor így kell vele tenni; és amit elébb tsak kínjában tsinált, azt azután kívánságból követi el."

A fotó forrása: Shashank Kumawat/Pexels.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

krix6, 2018.10.11 23:14

@Panzerkraftwagen_Drei:
Rád nézek, ha rágcsáló láthatnékom van...
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Panzerkraftwagen_Drei, 2018.10.11 17:58

@krix6: még te patkányozol, s..gnyaló csicska?? Nézz már a tükörbe, ha rágcsálót akarsz látni...

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix6, 2018.10.11 17:04

"Ötvenszeresére nőtt Budapest patkányfertőzöttsége"

Igen, igen, pár helyen annyian lettek, hogy lenyomták a Fideszt a választáson...
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Elhetetlen, 2018.10.11 16:51

@csavardi: Úgy negyven éven volt patkánykalandom, a volt VIFI (nem baj, ha senki nem tudja már, mi volt ez a cég) volt egy olyan szekrénysor, aminek e legfelső részébe az előtér felől lehetett pakolni, a terem felé valami textil volt, hogy szellőzzön. Na, ott verekedtek össze a patkányok, nappal, csak úgy döngött a textil fal. Egy telefon, jöttek a bábolnaiak, rendet tettek. Lényeg az, hogy fejlődünk! Hogy hova? Biztosan jó valakinek az új trafikrendszer, kivéve annak, aki csak az újságból nem tudott megélni, és kiszállt, meg nekem, akinek villamosra kéne szállni egy tv újságért. Vagy a Nemzeti Hulladékgazdálkodás (NHKV). Szép kis vízfej. Nem érdekelne, hogy ki számláz, ha nem sárga csekket kapnék még két év után is, mert nem tudják kezelni az előtte tíz évig élő csoportos beszedési megbízást. És ez tetézve azzal, hogy a szuper céget nem lehet felhívni, hogy mi van, mert a csekken a siófoki ügyfélszolgálat elérhetőségét adják meg, akik viszont nem tudnak semmit mondani, mert nem látják a számlázási rendszert. Ügyes, ezt is megoldották. Bocs, ez csak a minek megtartani a működőt gondolathoz jött.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Darabont1453, 2018.10.11 12:39

Tarlós éppen tegnap állapodott meg a patkányok vezérével. Lehet, hogy ezután jobb lesz a helyzet, a főnök majd rájuk szól, hogy a főpolgármester megválasztásáig fogják vissza magukat...XDDDDD....
Magyarország jobban teljesít !!!!!
Fővárosi polgártársak szavazzatok Tarlósra !!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html