A pécsi Volvo-gate a bíróságon folytatódik

Titokzatos offshore cég thaiföldi bankszámlája, 900 ezer euróval kitömött táska fél Európán végigcipelve - változatos úton-módon próbálták eltüntetni, lenyelni a pénzt a pécsi Tüke buszos, Volvo-gate néven elhíresült ügy most megvádolt szereplői. A korrupciós botrányban már fideszes képviselők nevei is felbukkannak.
Napi.hu, 2021. január 10. vasárnap, 13:30
Fotó: Getty Images

Kedden lesz az előkészítő tárgyalás - erősítette meg a Napi.hu információját Vadócz Attila, a Kaposvári Törvényszék szóvivője, aki történetesen az ügy bírája is. A Baranya megyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás bűntette miatt emelt vádat három személlyel szemben, akik több mint 600 millió forintos kárt okoztak a pécsi buszbeszerzés kapcsán.

A szövevényes történet egyetlen bő mondatban is összefoglalható. "Egy kis, üzleti és baráti kapcsolatban álló befolyásos kör eléri, hogy a tisztán közpénzből és hitelből tervezett pécsi buszbeszerzésre a szükségesnél jóval több pénzt fizessen ki a Tüke Busz Zrt. (azaz a kellőnél jóval több hitelt vegyen fel), és megszervezik azt is, hogy a valós, tényleges költségeken felüli részhez hogyan juthatnak hozzá problémamentesen" - olvasható a Szabad Pécs 2019-ben megjelent oknyomozó riportsorozatában.

Többet fizettek, mint amennyit az eladó kért

Számokra lefordítva: a Volvo holland leányvállalata 115 használt, nyolcéves buszért 2,9 milliárd forintot kért. A magyar vevő pedig nemhogy lealkudta volna, éppen ellenkezőleg, feltornázta az árat. Végül 3,5 milliárd forintot ajánlott és fizetett ki - egy közvetítő közbeiktatásával. A különbséget, a 603 millió forintot kéri számon most az ügyészség. Ennek jó része azonban kézen-közön eltűnt.

Sokat utazott az euró

A közpénz eltüntetésére tett kísérletek krimibe illő részleteket rejtenek. Figyelemre méltó a másodrendű vádlott karrierje: Csengő András holland-magyar kettős állampolgár, Hollandia tiszteletbeli konzulja, a Pécsi Sörgyár egykori igazgatója. Csengő Pécsről leruccant Szerbiába, ahol egy bankfiókban a számlájáról felvett készpénzben 1,6 millió eurót. Ebből 700 ezer euró sorsáról nem tudni, viszont 900 ezer eurót (ez több mint 300 millió forintnak felel meg) a táskájába tett, autóba ült, és végighajtott vele fél Európán, Szerbiából Hollandiába. Feltehetően a legkevésbé sem izgatta, hogy temérdek pénzt cipel magával, amivel esetleg lebukhat a határon, tiszteletbeli konzulként diplomata rendszámú autója megfelelő védettséget biztosított.

Hollandiában pedig az első bankfiókban befizette, majd számlájáról elutalta a 900 ezer eurót. Csakhogy hiba csúszott a számításba, a pénz nem érkezett meg a címzetthez. Amikor reklamált, az ügyintéző udvariasan megkérte: fáradjon vissza, mert technikai hiba történt, s újabb aláírásokra van szükség. A bankfiókban azonban banktisztviselők helyett rendőrnyomozók várták. Pénzmosás volt a gyanú, ami be is igazolódott.

Régi történet

A Tüke Busz Zrt., azaz a pécsi tömegközlekedési vállalat még 2015-ben szánta el magát arra, hogy a hollandiai Breda városának kiselejtezett buszaival felfrissítse járműparkját. Az, hogy ezt az üzletet jókora felárral kötötték, a politikusok meg lefölözték a hasznot, makacs pletykaként tartotta magát Pécs városában, a helyi sajtó is nemegyszer foglalkozott a sajátos tranzakcióval.

Mindez azonban kevés volt ahhoz, hogy nyomozást indítson a rendőrség. Egy holland bankban kellett megbuknia ahhoz a vélhető magyar futárnak ahhoz, hogy végre beinduljon a gépezet. Az ennek hatásra indított hazai nyomozás több mint három évig tartott, majd az ügyészség tavaly júniusban emelt vádat. Októberben pedig megtartották a bíróságon az első előkészítő tárgyalást. A várakozásokkal ellentétben a Kaposvári Törvényszéken, mert Páva Zsolt felesége bíró a Pécsi Törvényszéken, s ha a volt pécsi polgármestert is beidézik, abban az esetben összeférhetetlenség foroghat fenn.

Eltérő védekezési stratégiát választottak a vádlottak

Tavaly októberben az első előkészítő tárgyaláson a vádlottak eltérő védekezési stratégiát választottak. A III. rendű vádlott, P. Endre magyar-amerikai állampolgár elfogadta az ügyészség ajánlatát, a két év felfüggesztett börtönt. A thaiföldi bankszámlával elkövetett pénzmosásnál enyhítő körülmény volt, hogy a kár megtérült, a 172 millió forintot visszafizette. Ellenben az I. és II. rendű vádlottra öt-öt év letöltendő börtönt kért az ügyészség. Csengő András II. rendű vádlott be sem ment a bíróság épületébe, előtte demonstrált, a magával hozott búvárruhára mutogatva. Azt hajtogatta, hogy koncepciós per folyik ellene, a búvárruhával a klasszikus Tanú című filmre utalt.

Az I. rendű vádlott, Paiger István, aki a Tüke Busz Zrt. vezérigazgatójaként a nevét, pontosabban az aláírását adta a szerződéshez, tagadta a vádat, nem vallotta magát bűnösnek. A magányos tettes verzióját eddig sem nagyon hitték a pécsiek, és a volt vezér most borított. Írásban benyújtott vallomásának lényege, hogy ő egyáltalán nem volt döntési helyzetben, más döntött helyette, ő csak aláírt a társaság vezetőjeként, amikor erre kérték.

Bánki Erik országgyűlési képviselő (a Fidesz dél-dunántúli regionális igazgatója) és Csizi Péter volt pécsi alpolgármester neve is szóba került az első előkészítő tárgyaláson. Lapunk utolérte Bodnár Imrét, Paiger István védőügyvédjét. Szavai szerint köti az ügyvédi titoktartás, de annyit azért elárult, hogy a bizonyítási eljárás során kéri majd többek között Bánki Erik és Csizi Péter idézését, mert, finoman szólva, nem teljesen tisztázott a szerepük ebben az ügyben. Valamint egyes repülőjáratok utaslistáját is kikéretné, hogy bebizonyosodjon, a politikusok közül ki járt a kérdéses időben Hollandiában, holott hivatalosan ott semmi dolga nem lett volna.

Vadócz Attila bíró, a Kaposvári Törvényszék szóvivője válaszolt kérdéseinkre. Megtudtuk tőle, hogy a II. rendű vádlottat, Csengő Andrást elővezetik a keddi, ismételt előkészítő tárgyalásra, ha a rendőrök nem találják, akkor körözést adnak ki ellene. Ha később sem kerülne elő, az sem fogja hátráltatni a büntetőeljárást, úgy számol, márciusban, áprilisban megkezdődhet a rendes tárgyalás. Bár a rendőrség nem hallgatta meg a politikusokat, és az ügyészség sem volt kíváncsi rájuk, ez még nem zárja ki, azaz elvileg nincs akadálya, hogy ügyvédi kérésre a bíróság beidézze őket.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Ballada, 2021.01.10 20:13

@narancsragacs: Ez is meg van? "László Imre újbudai polgármester Demszky Gábor egykori főkertészének cégét juttatta milliárdokhoz. Még a közbeszerzési eljárással sem törődött."
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

narancsragacs, 2021.01.10 20:09

@Ballada: + + sőt az is +van amikor selmecigabi kiflit lopott :)))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Fricibacsi4, 2021.01.10 17:51

@Ballada:
http://nol.hu/belfold/het_ev_borton_a_pecsi_buszprivatizacioert-1303935

Hét év börtön a pécsi buszprivatizációért
PÉCSHŰTLEN KEZELÉSKÖZLEKEDÉSPRIVATIZÁCIÓ
A Pécsi Közlekedési Zrt. (PK) volt vezérigazgatóját, K. Lászlót hűtlen kezelés miatt hét év szabadságvesztésre ítélte az elsőfokú bíróság, mivel az 57 esztendős közlekedési mérnök milliárdos kárt okozott, amikor úgy rendelkezett, hogy cége értékesíti a teljes buszparkját, majd visszabérli ugyanazt a flottát. Az ügyben egyedül a volt cégvezért vonták felelőségre.

A pécsi önkormányzat 2008-ban adta el a város buszközlekedéséért felelős cégének, a PK Zrt.-nek kisebbségi tulajdonrészét. A vevő, a - magánszemélyek által létrehozott - Mecsekbusz Kft. 1,5 milliárd forintért jutott hozzá a részvények 49,98 százalékához és a PK irányítási jogához. Addig az önkormányzat évente 6-700 milliót költött a buszos cégre, s a Mecsekbusz azt ígérte, hogy ezt az összeget felére-harmadára szorítja, ezzel párhuzamosan lecseréli a PK elöregedett járműparkját.

Hogy ez reális ígéret volt-e, az már sosem derül ki, hisz 2009 őszén a város és a kisebbségi tulajdonos összekülönbözött. Ennek oka az volt, hogy a PK vezetése a közgyűlés engedélye nélkül eladta a cég teljes buszparkját egy, a kisebbségi tulajdonoshoz köthető vállalkozásnak, a Busrent Kft.-nek. Az üzletben különösen visszatetsző volt, hogy a Busrent 2,6 milliárdot fizetett a PK 176 buszáért, ugyanakkor a PK visszabérelt a flottából 155 járművet, s azért egy év alatt éppen annyit kellett fizetnie, mint amennyi a vételár volt.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Ballada, 2021.01.10 16:51

@narancsragacs: Az megvan haladókám, amikor ugyanitt eladták majd visszabérelték a buszokat?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

narancsragacs, 2021.01.10 13:40

Mutyisztán !
- bugyog a szar mindenből amiben a narancsbanda vesz vagy elad :))))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html