A felhívás célja, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások jelentős szellemi értéket tartalmazó, műszaki, technológiai fejlesztéseihez kiszámítható forrást nyújtson - mondta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára a pályázati felhívás megjelenését követően. A pályázati kiírás a fejlesztések két, piaci alapon nehezen finanszírozható fázisára koncentrál, vagyis: a kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) házon belüli prototípus-fejlesztésére és az ezek eredményeként létrejövő innovatív termékek, szolgáltatások és eljárások forgalomba hozatalára.

A támogatások révén a tudományos eredményekből piacképes termékek és szolgáltatások jönnek létre, melyek hozzájárulnak a kkv-k versenyképességének, innovációs tevékenységének fokozásához. A pályázat támogatja: prototípus-fejlesztés, tesztelés és a termék végső tulajdonságainak kialakítása; illetve piacra vitel és azt megalapozó tevékenységek.

A pályázat keretein belül a prototípus elkészítése kötelező, emellett piacra vitelre is lehet pályázni, de csak utóbbira kizárólag nem lehet. Kizárólag olyan projektek támogathatóak, melyek technológiai fejlesztést valósítanak meg vagy ahhoz kapcsolódnak; jelentős újdonságot és szellemi hozzáadott értéket tartalmaznak; üzletileg hasznosíthatóak; valamint kizárólag új (vagy alapvetően átdolgozott) termékek, szolgáltatások és eljárások prototípus-fejlesztését vagy prototípus-fejlesztését és piacra vitelét célozzák - tájékoztatott az államtitkár.

Rákossy Balázs hozzáfűzte: a pályázatot benyújtó mikro-, kis- és középvállalkozások 10 millió forint és 130 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek.