A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium május 28-án adta ki az Otthon Melege Programhoz kapcsolódó pályázati felhívást. Az 500 millió forinttal támogatott program keretében 25-45 ezer forint vissza nem térítendő támogatás kapható régi mosógépek energiatakarékos új készülékre történő cseréjéhez - ismertette Mészáros Fanni, az egyesülés cégvezetője.

A gépcsere állami támogatását különösen indokolttá teszi, hogy elöregedtek a magyarországi háztartási gépek. Felmérésük szerint 2013-ban a mosógépek csaknem 43 százaléka volt nyolcévesnél idősebb, 2015 elején viszont ez az arány már meghaladta a 49 százalékot - hasonlóan a háztartási nagygépekhez, amelyeknek már 59 százaléka idősebb nyolc évnél. Mészáros Fanni azt is hangsúlyozta, hogy a gépcsere idejét döntően az ár befolyásolja.

Bérelt lakásban lakók nem pályázhatnak.

A jövő héten induló mosógépcsere-programra a pályázatot kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül nyújthatnak be a kormányzati portálon ügyfélkapus regisztrációval rendelkező természetes személyek.

A támogatással olyan elől- vagy felültöltős mosógép szerezhető be, amellyel minimum 10 százalékos energia vagy évi 20 kilogramm szén-dioxid megtakarítást lehet elérni. A megtakarítási adatokat a pályázati portál automatikusan számítja ki.

A támogatás mértéke a készülék árának 50 százaléka, de maximum 25, 40, vagy 45 ezer forint, a mosógép energiaosztályától függően. A pályázati lehetőség régiónként nyílik meg, jelentkezni szeptember 30-ig, illetve a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig lehet.

A 13 tagú CECED Magyarország Egyesülés segíteni kívánja a pályázókat. A www.csereprogram.hu honlapra összegyűjtenek minden szükséges információt, amelyekhez itt bárki regisztráció nélkül hozzájuthat - hívta fel a figyelmet Mészáros Fanni.

A tavaly ősszel indult, szintén állami támogatással megvalósuló hűtőgépcsere-akcióról a cégvezető elmondta: csaknem 25 ezer pályázat érkezett, ezeknek 96 százalékát jóváhagyták, végül több mint 22 ezer készüléket cseréltek ki, ami magas aránynak számít.

A pályázat indulása alkalmából a CECED Magyarország tagvállalatai adományozási akciót jelentettek be; olyan családoknak segítenek új, energiatakarékos készülékekkel, akik még a támogatással együtt sem tudnak új mosógépet vásárolni. A felajánlott 16 mosógépet az Ökumenikus Segélyszervezet juttatja el rászoruló családoknak.ak.