Pert vesztett a MÁV - több milliárdot fizethet

Több milliárd forintot fizethet ki a MÁV-Csoport szeptember 10-ig mintegy 13 ezer vasutas részére, miután jogerősen pert vesztett a VDSzSz Szolidaritás szakszervezettel szemben.
Napi.hu, 2016. augusztus 12. péntek, 11:00
Fotó: Napi.hu

A vita abból indult ki, hogy a MÁV nem jól számolta el a készenléti jellegű munkakörben foglalkoztatott vasutasok fizetését, ugyanis ha az ilyen munkakörben foglalkoztatott vasutasokat (például jegyvizsgálókat, vezető jegyvizsgálókat, forgalmi szolgálattevőket, személypénztárosokat, váltókezelőket) vasárnap rendes munkaidőre osztották be, az ezt közvetlenül megelőző szombati munkanapjukat nem rendes munkaidőként, hanem túlóraként (rendkívüli munkavégzésként) kellett volna elszámolni, a munkáltató azonban ezt eddig nem tette meg.

A VDSzSz Szolidaritás több mint két éve kezdeményezett tárgyalásokat a munkáltatóval, ennek eredménytelensége miatt indított pert, amit jogerősen meg is nyert. Ennek következtében Dávid Ilonával, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójával augusztus 11-én létrejött megállapodás értelmében a munkáltatók augusztus végéig egy összegben kifizetik késedelmi kamatokkal együtt a 2013-2015. közti időszak elmaradt túlórapótlékait a mintegy 13 ezer vasutas számára. Az idei első három hónapot a 2016. augusztusi munkabérrel együtt, szeptember 10-ig kapják meg az érintett munkavállalók - közölte az érdekvédelmi szervezet.

A szakszervezet közleményében megjegyzi, hogy a jogerős ítélet után a MÁV viszont elérte, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium törvénymódosító javaslatot terjesszen be a parlament elé, melynek következtében az Országgyűlés törölte a fenti szabályozást (Mt. 101. § (3)) a Munka törvénykönyvéből, a szakszervezet szerint így állva kicsinyes bosszút a VDSzSz Szolidaritás által jogerősen megnyert próbaper és annak több milliárdos anyagi következményeiért, s ezzel havi 10-15 százalékkal csökkentette az amúgy is elviselhetetlenül alacsony jövedelmű, akár napi 16 órát és évi 300 túlórát sok esetben nyomorúságos viszonyok között ledolgozó vasutasok bérét - állítja az érdekvédelmi szervezet, amely azt is leszögezi, hogy a VDSzSz többek között emiatt is megragad minden alkalmat, hogy jogi úton megtámadja a munkáltatók inkorrekt jogellenes magatartását.

VDSzSz Szolidaritás szerint jelenleg is több per is folyamatba van, például a heti pihenőidő ki nem adása miatt is bírósági eljárást indítottunk a MÁV-Start Zrt. ellen. A VDSzSz Szolidaritás vezetése többek között tárgyalásokat kezdett a vasárnapi boltzár feloldását és a fenti Mt.-bekezdés törlését követően: azt javasolják, hogy a kereskedelmi dolgozókon kívül a vasutasok vasárnapi munkavégzéséért is többet kelljen fizetniük a munkáltatóknak, hiszen nem egyenértékű, ha a vasutasnak hétköznapra esik a "vasárnapja".

HOZZÁSZÓLÁSOK