A Pfizer magyar ügyvezetője rendszeres vakcinaszállítmányokat ígér

Szombaton érkezett meg az Európai Unió összes tagállamába, így Magyarországra is a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinája - közölte Vereckei Péter, a Pfizer Magyarország ügyvezető igazgatója a közmédiával.
Szabó Dániel, 2020. december 26. szombat, 20:34
Fotó: MTI Fotó / Koszticsák Szilárd - Szlávik János beadja az első vakcinát.

Az első, "szimbolikus szállítmányban" 9750 adag vakcina található, de a következő hetekben a szerződésben meghatározott feltételek szerint rendszeresen szállítanak majd oltóanyagot a kormány által kijelölt oltópontokra - közölte Vereckei az MTI szerint.

A Pfizer és a BioNTech márciusban jelentette be, hogy közösen oltóanyagot fejleszt a koronavírus ellen, 280 nappal később pedig meg is érkeztek az első vakcinák Magyarországra - emelte ki.

Az ügyvezető arról is beszélt, hogy a fejlesztés során a klinikai vizsgálatokban 44 ezer önkéntes vett részt, és 150 klinikai centrum egészségügyi szakemberei dolgoztak azon, hogy a vizsgálatok sikeresek legyenek. A klinikai vizsgálatok során a vakcina 95 százalékos hatékonyságot mutatott, és jellemzően csak helyi reakciók alakultak ki az oltás beadása után.

Szombaton már megkapta az első magyar állampolgár is az oltást.

Mi is az új vakcina?

A vakcinát mínusz 70 Celsius-fokon kell szállítani, ezen a hőmérsékleten hat hónapig, utána 2-8 fokon további öt napig tárolható, feloldás után pedig hat órán keresztül stabil. A készítmény egy új technológiával készült, úgy nevezett mRNS típusú vakcina, amelyek mechanizmusa, hogy becsapják a sejteket, mert teljes vírus helyett csak egy vírusproteint gyártatnak le velük. Ezért sokkal gyorsabban alakul ki a védekező reakció. További sajátosságuk ezeknek az oltásoknak, hogy a hagyományos vakcináknál erősebb immunválaszt indukálnak. Az mRNS vakcinák előnye az, hogy ezeket könnyű nagy mennyiségben gyártani, mert a folyamat rövidebb, mint a hagyományos vakcinák esetében, néhány hónap szemben az 1-2 évvel.

Az mRNS vakcinákat a legtöbb szakértő teljesen biztonságosnak tartja, még azok a szakértők is, akik óvatosságra intenek: a technológia segítségével készült vakcinákat embereken csak most kezdték tesztelni. Eddig 75 ezer önkéntes vett részt a kipróbálásában, ahhoz, hogy a ritkább mellékhatások is kiderüljenek, ennél lényegesen nagyobb tömegen kellene azt vizsgálni, azonban nem valószínű, hogy súlyosabb tüneteket indukálna az oltóanyag.

HOZZÁSZÓLÁSOK