Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár az aláírás előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a pilótaképzésben és a repülésben is sok tudás halmozódott fel, ezért most egy pilótaképző központ létrehozása érdekében fognak össze, amely kelet-közép-európai központ lehet a jövőben.

A megállapodással az a céljuk, hogy év végéig letegyék az alapjait az új képzésnek, amely 2015-ben indulhat 40 kadéttal 15 hónapos időtartammal.

Jelezte: a képzést elvégzőket a Wizz Air foglalkoztatja majd. Diederik Pen, a Wizz Air operációs igazgatója azt hangsúlyozta, hogy a következő évben tíz új gépet vesznek át, ezért egyre több pilótára van szükségük és kiemelten fontos a megfelelő személyzet utánpótlásának biztosítása.

Czirják György, a Pharma-Flight ügyvezető igazgatója elmondása szerint központjukban Airbus A320 és Boeing 737-es szimulátor is működik, emellett üzemeltetnek egészségügyi centrumot is, ahol légialkalmassági és egyéb kötelező egészségügyi vizsgálatokat, minősítéseket lehet elvégezni, de hatásvizsgálatokat is.