Piszok nagy a baj - sok helyre nem küldenek kukásautót

Kapitulálnak a szemétszállítással foglalkozó közszolgáltatók: júliustól nem jár a kukásautó 33 településen. Az első fecskét nyár közepéig továbbiak követhetik, ha az állami kuka-holding nem nyúl gyorsan a zsebébe - hívja fel a figyelmet az ATV.hu.
Napi.hu, 2016. június 4. szombat, 14:33

Kiderült: hétfőn 33 polgármesternek írt levelet  az Észak-Pest Nyugat-Nógrád Megyei Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft., amelyben sajnálattal tájékoztatják őket, hogy a hulladékgazdálkodásban bevezetett változások nyomán létrejött bizonytalanságok és likviditási problémák miatt, július elsejétől nem tudják ellátni a közszolgáltatásban vállalt feladataikat, vagyis nem megy feléjük a kukásautó - írta a portál.

A tájékoztató szerint a kft. a katasztrófavédelemhez fordul, ami annyit tesz, hogy az ilyen esetekben nekik van hatáskörük egy másik szolgáltató "kényszerkijelölésére", hiszen a katasztrófavédelemnek nincsenek szemétszállító alkalmatosságaik. A probléma abból adódhat a portál forrásai szerint, ha a kijelölt közszolgáltató szintén csőd közeli állapotban leledzik, s így passzolja a felkérést.

A dominóeffektus csak akként kerülhető el, ha az állami kuka-holding, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. által létrehozott előfinanszírozási keretből időben megérkezik a támogatás az egyes közszolgáltatókhoz.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

bethel, 2016.06.05 17:59

@matura:" néha eltalálja szarva közt a tőgyét,"
Erről kérdezze a menekülteket, a megosztott határon túliakat, az online pénztárgépeseket, a BKV dolgozókat, a fuvarozókat!
A többi borzalom. Stimmel.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2016.06.05 17:46

Kádárt kényszerből választottuk, ezt meg önként, az EU-ba lépésünk előtt és után, és Kádárhoz hasonlítva ez egy felfuvalkodott rabló antikrisztus, 12. éve alkotja szörnyüségeit a nép arcába vigyorogva, de néha eltalálja szarva közt a tőgyét, mint a migránsokkal, meg a határontuliakkal, meg a 4-s metroval, meg az uj buszokkal, teherautók utdíjával, pénztárgéppel, a többi meg borzalom.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ptiszai, 2016.06.05 12:36

Orbán remélem nem ágyban hal meg.
Fidesz szavazóknak köszönheti a nép hogy rajtunk élősködik a mai fidesz politikai rabló elit.
Ezért nekik is 1szer meg kell bűnhődniük.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

farkas27, 2016.06.05 10:58

Kádár elvtárs mondta volt, hogy a szocialista berendezkedés fölényét bizonyítja az is, hogy egyre több kapitalista ország követi példánkat és államosít egyes vállalatokat. A továbbiakat ismerjük.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html