Pleschinger: 3 százalék alatti hiánynál bevetheti eszközeit az MNB

Feladatom, hogy az MT tagjaként - az MNB függetlenségét szem előtt tartva - minden olyan eszközt segítsek megragadni, amely a kormányt a növekedési célok elérésében támogatja - mondta Pleschinger Gyula, az MNB monetáris tanácsának új tagja bizottsági meghallgatásán.
Domokos László, 2013. március 4. hétfő, 11:55
Fotó: Napi.hu

Az ország elérte azt a szintet, hogy a fiskális stabilitás megteremtése után a növekedésre koncentráljon. Ebben az MNB-nek is megvan a maga szerepe - jelentette ki Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) leköszönő adó- és pénzügyekért felelős államtitkára, aki az MNB monetáris tanácsának (MT) tagja lesz. Feladatom, hogy az MT tagjaként - az MNB függetlenségét szem előtt tartva - minden olyan eszközt segítsek megragadni, amely a kormányt a növekedési célok elérésében támogatja - fogalmazott a jelölt az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága előtt.

Az Országgyűlés Pleschinger Gyulát választotta meg hat évre a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjává hétfőn. A képviselők 232 igen, 82 nem és 5 tartózkodó szavazattal döntöttek erről.

Ehhez arra is szükség van, hogy a kabinet az áht-deficitet a GDP 3 százaléka alatt, az államadósságot pedig csökkenő pályán tartsa, ekkor a jegybank a saját arzenálját hatékonyan be tudja vetni - mondta Pleschinger. Véleménye szerint elérhető az az ideális állapot, hogy a fiskális és a monetáris politika egy irányba húz.

A piaci elfogadottságom megfelelő, amit annak tudok be, hogy minden korábbi munkahelyemen igyekeztem a mindenkori munkaadóm érdekeit megfelelően képviselni. A jövőben az MNB érdekeit fogom képviselni.

Az MT sorozatos kamatcsökkentései nem okoztak piaci sokkot, a kamat a hozamgörbére illeszkedik. Márdig ebben az esetben megfelelő a kamatpolitika - fogalmazott a parlament által delegálandó új MT-tag.

Véleménye szerint megfelelő és biztonságot nyújtó nagyságú devizatartalék épült fel a jegybankban: jelenlegi szintje kicsivel van a hathavi import alatt, illetve az éven belül lejáró devizaadósság másfélszeresére rúg. Az NGM jelenleg a négy százalékot kissé meghaladó inflációra számít.

A bizottság 18 igen, 5 nem, 2 tartózkodás mellett Pleschinger kinevezését támogatta.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

szkiita, 2013.03.04 16:15

@SirCrusader: ..idén is alatta marad ,nyugi...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

bertalaszlo, 2013.03.04 14:10

@SirCrusader: Miért van alatta? Mert alatta van ,ha 3x alatta volt , miért nem lehet 4x is alatta?
Mindig az eredmény számit.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

SirCrusader, 2013.03.04 13:37

@szkiita: Áruld már el, hogy most mért van alatta kedves barátom. És azt is ha már benne vagy hogy idén mitől lesz alatta?

Köszi

Sircrusader
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

szkiita, 2013.03.04 12:40

Tehát a hiány 3% kell ,hogy legyen ...,és ez igaz majd minden színű kormányra ...,mikor tudta 3% -on tartani a hiányt Megyó-Gyurcsó-bajnai 3-as?...jó válassz cukrot ér!!...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html