Megint bezárt két kisposta, ezúttal egy Budapesten, egy pedig Szentendrén. "Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy 2020. január 17-én pénteken 12 órától a Szentendre Füzespark posta véglegesen bezár. Az egyetemes postai szolgáltatások Szentendre 1 postán (Szentendre Kossuth Lajos utca 23-25.) vehetők igénybe" - közölte a Magyar Posta. A másik bezárás pedig a fővárosban lesz: január 24-én pénteken 13 órától a Budapest 111 számú posta zár be véglegesen az Etele téren.

A Napi.hu írta meg korábban, hogy régóta tervezett bezárási hullám söpörhet végig az önkormányzati választások után a kispostákon. Mintegy 300 postai hivatalra kerülhet lakat szakszervezeti forrásunk szerint, ezt az állami társaság akkor cáfolta. A cég szerint a szentendrei és az Etele téri postát azért kellett véglegesen bezárni, mert az ingatlanok tulajdonosai felmondták a bérleti szerződést. Az is biztos, hogy a Békés megyei Kisdombegyházán október 17-én nyitott ki utoljára a helyi posta.

QP | Quality Placement

A KSH adatai szerint 2018 végén 2437 volt a postai szolgáltatóhelyek száma, alvállalkozók további 245 hivatalt üzemeltettek, míg mobilpostai szolgáltatással 1136 település rendelkezett. "A jelenlegi postai szolgáltatóhelyek számát figyelembe véve a Magyar Posta több mint 40 százalékkal több postahelyen biztosítja az ügyfelek számára a postai szolgáltatások minél könnyebb, lakóhelyhez közeli elérésének lehetőségét" - olvasható Fónagy János nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár írásbeli válaszában.

A fideszes politikus szerint az is levett terhet a postások válláról, hogy a cég felülvizsgálta kiskereskedelmi, hírlapértékesítési és befektetési tevékenységét. Ez konkrétan például azt jelenti, hogy nem lett hosszú életű a Magyar Posta Zrt. hírlapkézbesítő leánycége, a Pohírker Postai Hírlapkereskedelmi Zrt., amelynek végelszámolással történő megszűnését december 4-én jelentette be az állami társaság. A leánycéget ugyanis 2018. áprilisában alapították 100 millió forintos alaptőkével, és tavaly júliustól kezdte meg az üzleti tevékenységét, a legújabb tervek szerint azonban 2020-ban már törlik is.